A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2018. április 7. szombat

Ultras Piar helyzetjelentés

Szurkolói csoportunk januárban alakult, azzal a céllal, hogy az iskolai meccseken otthon, és idegenben egyaránt méltó hangulat legyen, és belehajszoljuk a csapatokat a győzelembe. 

Első komolyabb megmozdulásunk az E5vös elleni kosárlabda rangadón volt idegenben február 14-én, ahol szép létszámban hazai pályát tudtunk teremteni a játékosoknak. 

A következő hetekben kisebb hazai kosárlabda meccseken szurkoltunk nem túl nagy létszámban, majd a Ward elleni röplabda derby következett március 9-én hazai pályán. A meccset mindkét oldalról komoly érdeklődés övezte, a hazai oldalról sok öregdiák is visszalátogatott, és komoly létszámban jelentek meg vendégszurkolók is. A mérkőzésre sikerült egy megafont kölcsönkapnunk, amiért ezúttal is köszönet a budakalászi cserkészeknek! Mindenki odatette magát, mind a pályán, mind a pálya szélén, aminek meg is lett az eredménye: Csapatunk 3-1 arányú győzelmet aratott.

A következő héten, március 13-án pedig a budapesti röplabda bajnokság döntő mérkőzése következett a Petrik ellen, ami szintén komoly rangadónak számít évek óta. Csapatunk magabiztosnak tűnő 3-1-es győzelmet aratott, amivel kvalifikálta magát az országos bajnokságra Debrecenbe. A meccs után hatalmas ünneplés kezdődött, ami közben felvetődött az ötlet: mi lenne, ha elkísérnénk Őket Debrecenbe is? Még ott elkezdődött a szervezkedés, egy apuka felajánlotta, hogy tud kisbuszt szerezni, ha összejönne annyi ember, és hát két nappal a túra előtt meg is telt végül a kisbusz, így április 8-án vasárnap ott leszünk Debrecenben is az utolsó mérkőzésen, reményeink szerint a döntőn, ahol kiszurkolhatjuk a címvédést.

Megmozdulásainkról minden információ megtalálható a facebook.com/ultraspiar oldalon, illetve igyekszünk minden meccs előtt plakátokat is kihelyezni a suliban.

Göncz Bertalan 10.a
Ultras Piar

Címkék: Sport | Verseny

Design: Unicial Program: Florka