A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2019. április 16. kedd

Újra a dobogó tetején

Röplabda csapatunk két év után újra győztesként tért haza az amatőr országos bajnokságról, amit a múlt hétvégén rendeztek Debrecenben.

 A budapesti selejtezőket nagyon magabiztosan, veretlenül abszolválták, így már sorozatban negyedszer képviselhették fővárosunkat a Pesti Piár röpisei.

Debrecenben a 20 megye képviselői csaptak össze négy csoportba osztva, ahonnan második helyen jutottunk tovább a negyeddöntőbe.

A legjobb nyolc között sikerült revansot venni a Debrecenen, akik ellen tavaly az ötödik helyért játszott meccsen alulmaradtunk.

Szombat este az elődöntőben azt az Ibrányt vertük meg, akiktől az utolsó csoportmeccsen, még reggel vereséget szenvedtünk.

Következhetett vasárnap délben a döntő meccs a Kecskemét ellen, az első vesztett szett után itt is beindult a henger, és 3-1 arányú pesti győzelem született.

Az év folyamán nagyrészt csak a végzősöket és a tizedikes Urbán Balázst láthattuk a pályán néha Arató Gáborral kiegészülve, azonban most elutazott a csapattal három feltörekvő nyolcadikos is, akik főleg a csoportmeccseken kaptak lehetőséget, de ott maximálisan tudtak élni a bizalommal, és megmutatták, hogy a következő években is lesz kikre építeni a csapatot.

A díjátadón több különdíjat is átadtak, Nemes Boti a legjobb ütőjátékos, Martos Domó a legjobb feladó, Szakács Zoltán pedig a legjobb edző lett a tornán.

Végezetül szeretnénk köszönetet mondani, és gratulálni az egész iskola nevében mindenkinek, akik csak egy kicsivel is hozzájárultak ehhez a sikerhez!

A csapat tagjai: (felső sor balról jobbra) Szakács Zoltán edző, Urbán Balázs (10.b), Melegh Bernát (8.a), Szathury Csaba (8.a), Jakab Csaba (8.a), Varga Balázs (12.a), Takács László Vendel (12.a), (alsó sor balról jobbra) Martos Domonkos (12.a), Joós András (12.a), Tirczka Barnabás (12.a), Nemes Botond (12.a)

Szöveg: Göncz Bertalan, PiariNsta

Képek: Diákolimpia fb oldal

 

 

Címkék: Beszámoló | Sport | Verseny

Design: Unicial Program: Florka