A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2022. szeptember 28. szerda

Melegh Béla és családja a rivaldafényben

Az elkövetkezendő cikksorozatunkban felfedjük, hogy mivel foglalkoznak a piarista tanárok, amikor éppen nem a következő nemzedéket oktatják.

Sokat szoktam azon gondolkodni, hogy milyen lehet egy tanár iskolán kívül. Milyen hobbikat űz, mik a kedvenc elfoglaltságai? Diákként hajlamos vagyok a tanárok iskolán kívüli oldalát figyelembe sem venni. Úgy gondolok rájuk mint akik hazamennek, dolgozatot javítanak, családi vagy szerzetesi életet élnek, felteszik Classroomba a tananyagot (ki előbb, ki utóbb), illetve bejelentik Krétában a dolgozatot, bár eme szokásuk nincs mindig pozitív hatással rám.

Miután végiggondoltam az indokokat, arra a következtetésre jutottam, hogy ha mások is így éreznek, akár diákok, öregdiákok, vagy blogunk olvasói, akkor pár konkrét példa talán segíthet ennek a problémának, hiányérzetnek csökkentésében, illetve a hiedelmek eloszlatásában.

Első tanárunk pedig nem más, mint Melegh Béla Tanár Úr. Ki ne ismerné az iskola ének tanárát? Az iskolai kórus első emberét? Egy szóval a Tanár Úr nem más, mint a Gimnázium zenei oldalának “kormányosa”. A Budapesti Rendőr Főkapitányság hivatalos Facebook oldala szeptemberben tette közzé, hogy az idei ORFK Balesetmegelőzési Bizottságának közlekedési vetélkedőjén Melegh Béla piarista tanár és családja első helyezést értek el. Ezen esemény okán elérkezettnek láttam az időt, hogy elindítsam blogunk új cikksorozatát. Bátor ember lévén, vállaltam a kockázatot és felkerestem Tanár Urat, hogy megkérdezzem a versenyről, illetve iskolán kívüli tevékenységéről.


Tanár Úr szokott-e szabadidős tevékenységet folytatni az iskolán kívül?
Sajnos nem nagyon, ugyanis erre szinte semmilyen időm nem marad. Amivel igazából legfőképp szeretnék foglalkozni, ha lenne rá időm az a hangszergyakorlás, orgonálás, illetve egy kis olvasás. Ami a hétvégeket érinti, akkor szívesen kirándulok a természetben, járok túrázni.

Innen jött a mindennapos tesit igazoló túra?
Igen, abból is lesz amit idén én fogok csinálni.

Honnan jött a versenynek az ötlete?
Ez nagyon egyszerű, 7 éve a gyerekeink iskolája hirdette meg ezt a programot, hogy van egy ilyen a Városligetben. Egész család kimehet, ingyen kaja, értékes nyeremények, napsütés, Országos Tűzoltó és Rendőr Nap és mindenféle helyzetben ki lehet próbálni magunkat, akkor gondoltam hogy ragadjuk meg ezt a lehetőséget. Ki is mentünk és ott belebotlottunk ebbe a versenybe, ebbe a “Közlekedik a család” című versenybe, ahol elindultunk, mert jó ötletnek tűnt, hogy ott mindenféle izgalmas, ügyességi feladatokat lehet csinálni.


Egy-két számot ki tudna emelni esetleg, ami különösképp jó volt?
Gyerekeknek volt kerékpáros ügyességi, szabályossági pálya. Felnőttek számára volt autós ügyességi pálya, minnél szűkebb helyekre beállni. Volt szimulátoros vezetés, szlalompálya. Tehát rengetes versenyszám volt, felettébb színes program volt.

Most több év után sikerült győzedelmeskedni, milyen érzés volt?
Idén már úgy mentünk ki, hogy nyerni szeretnénk, mivel elméletileg tavaly is két ponttal maradtunk le a főnyereményről, ezért idén már jobban rákészültünk.

Tehát elérkezettnek látták az időt?
Igen-igen, mert már kellett is, mivel a gyermekeink is kinőnek a korból. Mondjuk ott van még a két kislány, de már sürgetett minket mindenképp az idő. Igazából úgy éreztük, hogy most kéne megcsípni, ha lehet.

Mivel járt a győzelem?
Mivel járt? Hát először is Klári kislányom elsírta magát, hogy többet nem mehetünk, mivel aki már egyszer nyert az nem indulhat újra. Ez félig-meddig keserédes volt, kissé szomorú, de kétségtelenül egy örömteli lezárása volt ennek a “korszaknak”.




Számomra felettébb meglepő volt, mikor rábukkantam a posztra, azonban mindenképp meglepő és érdekfeszítő volt. Ezután egyenes út vezetett ahhoz a gondolathoz, hogy szerkesztőségünk a még csak gyermekcipőben járó gondolatomból kézzelfogható munkát készítsen. Most azonban elköszönök remélve, hogy mások érdeklődését is felkeltettem és követik majd tudósításainkat gimnáziumunk tanárairól.


Ui.:Lelkes olvasóink, akik még pontosabban is utána járnának, ezen a linken tehetik meg: https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid0f58qadfen2siWEpocbpRYLBkRXoMvVkQiKrM4Rp8rxXkFgWEMYGGuKxxDaYLjuPBl&id=1625295504364187

Környei Kristóf, piarinsta

fotók: BRFK hivatalos Facebook oldala

Design: Unicial Program: Florka