A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2019. június 1. szombat

Találkoztam Kalazanciussal a villamoson

2019. május 31-én, a piarista hivatások imanapján rövid közös imádságot tartottunk, Kalazanci Szent József alakját felidézve. 

A piarista hivatást, ahogyan annak idején Kalazanci Szent József Istentől kapta, mi is örömmel fogadjuk, ünnepeljük ma is. Ezért tartjuk meg minden évben május végén a piarista hivatás napját az egész világon a piarista iskolákban. Kalazanci Szent József hosszas keresés után találta meg azt a küldetést, amelyről úgy érezte, hogy értelmet ad életének, és amelyet Istentől kapott ajándéknak tartott. 

"Itt Rómában találtam meg azt a szolgálatot, amelyet semmiért el nem hagynék: a szegény gyerekek szolgálatát."

Ma hálát adunk Kalazancius hivatásáért, amelyből mi is részesülünk, szerzetesként, tanárként és diákként is, amikor példájából mi is igyekszünk ezt-azt eltanulni, megvalósítani. Ezen a napon imádkozunk piarista szerzetesi és tanári hivatásokért is, hogy mindig legyenek, akik Kalazanci Szent József módján foglalkoznak a gyerekekkel és a fiatalokkal.

Az iskola egészével tartott imádságon Szakál Ádám a piarista hivatás sokféleségéről beszélt: a tanárság szépsége, a nevelői hivatás komolysága mindenkié. A piarista szerzetesek és a tanárok mellett a diákok is sajátosan megélhetik a kalazanciusi lelkületet, amikor tanulnak, játszanak, társaikkal, osztálytársaikkal vannak. 

A Kalazanci Szent József alakját középpontba állító imádság központi eleme Hargittay Levente és Simó József végzős tanulók személyes tanúságtétele volt, akik "Az én Kalazanciusom" címmel osztották meg gondolataikat a rendalapító alakjáról. 

Találkoztam Kalazanciussal a villamoson

"Találkoztam Kalazanciussal a villamoson. Nem emlékszem arcára. Öreg volt, azt hiszem, és nevetett. Kihúztam fülemből a zenét.

Találkoztam Kalazanciussal, egyébként még ezelőtt. Otthon, bár erre csak most jövök rá. Szendvicset készített nekem: anyaggá lényegített odaadás.

Találkoztam Kalazanciussal a folyosón. Rám kacagott, hogy ne fussak. Aztán a tanári előtt és az osztályban. Nem mindig volt kivehető az arca, de a szeme igen. Azt akartam, hogy megdorgáljon, de ő csak rám nevetett az átadott élet magabiztosságával.

Magamban is találkoztam amúgy vele. Mármint Kalazanciussal. Nem mindig volt ám ilyen magabiztos. Vagy úgy, hogy én nem voltam őbenne. De néha igen, és akkor én is tudtam vele örülni. Együtt örültünk, egy közösségben, együtt a találkozás extázisában.

És rájöttem: az ember akár még Kalazancius is lehetne. 
Amúgy most is itt van. Úgy hiszem mosolyog."


szöveg: Hargittay Levente, Márkus Roland SP
fotók: Márkus Roland SP

Címkék: Lelki élet

Design: Unicial Program: Florka