Sítáborok - reblog

Történelmi visszatekintés a budapesti Piarista Gimnázium síeléseire I. rész

Az első – általam talált – feljegyzés a budapesti Piarista Gimnázium síeléseire vonatkozóan 1943-ból van. Kovács Mihály tanár úr ekkor került Budapestre. Részlet az életrajzából: „A téli máramarosszigeti sítúrára készülve –még a szegedi iskola tanáraként- a Tisza gátján tanította síelni a fiúkat, de felmentek az orosz – magyar határra a Tatárhágóra is. Rendi elöljárói 1943-ban a Budapesti Piarista Gimnáziumba helyezték tanárnak, ahol 1943 Karácsonyán még el tud menni diákjaival síelni a Radnai havasokba, de a 44 húsvéti sí tábor már elmarad.”

A következő feljegyzés 1983-ból van, amikor Perendy László tanár úr az osztályával a Gyilkos-tónál síelt. A következő évben Urbanek Rudolf atyával közösen szerveztek téli gyalog és sítábort a Hargitára.

Havas István tanár úr is a 90-es évektől szervezett ausztriai síelést javarészt az osztályainak. Jártak Mariazellben, Nassfelden, Mönichkirchen-ben. Ezek a kirándulások is javarészt hétvégén és a karácsonyi szünetben voltak.

A következő időpont 1993-ból van, amikor Horváth Péter és Gyüre András tanár urak az ausztriai Semmeringre szerveztek több hétvégi síelést a diákoknak.

Vízhányó Zsolt tanár úr 1998-tól minden évben járt síelni az osztályával Szlovákiába és Ausztriába.

Futó Béla tanár úr 1999-ben került Budapestre és innentől kezdve minden évben volt egész iskolát érintő sítábor. Futó atya 2000-től tíz éven át szervezte a szlovákiai sítáborokat, amelyeken ő maga oktatott is. Az egész iskolát érintő első sítáborok a tanár úr nevéhez kapcsolódnak. A szlovákiai Kraliky-ba és Rózsahegyre szervezett sítáborokat egészen 2009-ig. A későbbi években még több ausztriai sítáborban vett részt szervezőként, oktatóként vagy segítőként. Az iskolai síszertár létrejötte is Futó atya nevéhez köthető. 

2000-től az iskola éves programjában megjelent a síszünet. (Addig csak hétvégente vagy a karácsonyi szünetben volt lehetőség sítábort szervezni.) Az első néhány évben kettő nap, majd három napban határozták meg a téli sport és túranapok tanítási szünettel támogatott időszakát. 2006-tól öt napban határozták meg a szünetet.

Szakács Zoltán

 

Pályaszállás Králiky-ben

Valamikor a 2000-es évek elején (ekkor csak Szlovákiába jártunk sízni) este érkeztünk Krályki-be. Tök sötét, hideg és szerencsére nagy hó fogadott minket. Kettő csoport a pálya aljához közeli szálláson gyorsan elhelyezkedett, de a 7-esek néhány tanárral és szülővel várták, a pályaszállás tulajdonosát, aki azt mondta, hogy vár minket. Fél óra alatt sikerült kideríteni, hogy nem a parkolóban, hanem a háznál vár minket. Újabb fél óra múlva megérkezett egy motoros-szánnal, és mondta, hogy kövessük J. Elvitt néhány csomagot (a 40 fős csoportból 5-6 diák táskáját), a csoport viszont gyalogszerrel indult a hegynek. Mindenki fogta a táskáját, és szépen lassan, a sípálya szélén felbaktattunk a szállásra Igorhoz. A rövid és lankás pályának ekkor érezte mindenki, hogy van előnye is. De csak ekkor. Itt újabb érdekes dolgok vártak minket.

A barakk-szobákban az ajtót nem lehetett rendesen becsukni, cserében a fűtés ment rendesen. Mivel a fűtőtest a szoba bejárattól távolabbi végében volt, az ajtó meg ugyebár nem funkcionált (a küszöb előtt 10 cm-rel még hó is volt), ezért az ajtóhoz közelebbi ágyakon alvók sapkában, pulóverben aludtak, a szóba másik végén levők pedig félmeztelen is majd megsültek.

SzZ

 

A sítáborok legfontosabb élménye

"Nekem a piarista sítáborok legfontosabb élménye maga a sízés. Ennek az az oka, hogy a saját káromon kellett megtanuljam fiatal felnőttként, hogy síelni nem lehet megtanulni sem autodidakta módon ("majd ráérzek..."), sem hozzá nem értő barátoktól (legyenek bármilyen lelkesek, bár általában nem azok). 3-4 év sízés után, amikor még mindig nem ment a hóeke sem rendesen, és antennás golyóban pattogtam lefelé a leggagyibb szlovák pályákon is (léctörés hosszában stb.), igazi reveláció volt síoktatásban részt venni, síoktató anyagokat olvasni és nézni. És természetesen innentől kezdve elkezdtem fejlődni is, ami azért nagyon fontos, mert ugyebár minél jobban megy, annál jobban élvezed. És ennek, hála Istennek, eddig nem volt vége, meg remélem, jövőre is folytatódik..."

 MB

 

Bobozás 1.0

Hát, hogy hogyan is jutottunk odáig, hogy bobozzunk egy olimpiai pályán, azt majd Szakács tanár úr elmeséli. Nekem felejthetetlen 40 másodperc volt, kb. mintha vadászrepülőgépben ültem volna. A nyakizmaim megfájdultak attól, hogy arra nézzek, amerre szeretnék (előre), olyan erővel nyomott bele az erő az ülésbe. Életemben nem fordultam meg még ennyire kicsi sugarú íveken ilyen sebességgel, fantasztikus érzés volt.

MB

 

4 nap, 4 osztály, sok-sok élmény! - 2010

 

„Esünk a hóba, mégis mikor hazaérünk mosolygunk újra”– énekelték az 9/a énekkarosai az átköltött népdalt, amelyet az osztályok közötti versenyre írtak. Azért ne ugorjunk ennyire előre! Pénteken, február 5-én már csak a sítúra tartotta bennünk a lelket, így nagy öröm volt kiszabadulni az osztályteremből. Rendkívül hatékony pakolással hamar megtöltöttük az elején még nagynak kinéző buszcsomagtartót. Mindenki elfoglalta a neki rendelt helyet és máris kigördültünk a Ludovika térről. Az út kisebb nagyobb megállásokkal zajlott, filmmel, és mindenféle játékkal próbáltuk múlatni az időt. Éjjel 11-re értünk csak Gerlitzenbe és akkor még hol volt a pakolás?! Végtére minden bakancs a helyére került és túlestünk az ilyenkor szokásos tájékoztatókon is, mindenki bedőlhetett az ágyba, hogy valamennyit aludjon, hisz másnap (ekkor még nem is sejtettük) nagy szükség volt az erőnkre.

Egész éjszaka erősen havazott és így hamar megtapasztaltuk a szűz hó szépségét és nagy-nagy nehézségeit. Később még rosszabb lett a helyzet. Hatalmas buckák alakultak ki, amelyeken különösen nehéz volt manőverezni, amit az egyre erősödő köd csak nehezített. Így hát első napra volt izgalom bőven. Este hamar megettük Gizi néni főztjét, amelynek minőségét az azt követő taps védjegyezte, ami az elkövetkező három napban is megmaradt.

Másnap még mindig kicsit rutintalanul indultunk, de így is hamar a sípályán találtuk magunkat, és ízelítőt kaphattunk a remek buckamentes pályákból is. Így tudásunk gyarapítása is könnyebben ment, este pedig vége-hossza nem volt az izgalmas beszámolóknak, történeteknek.

A harmadik nap veszélyességére Szakács tanár úr már a nap elején felhívta a figyelmet, szerencsére mi nem, a sílécek annál nagyobb baleseteket szenvedtek: egyiknek az éle szakadt ki, egy másiknak a kötése tört le. A pótléceknek, és az önfeláldozó tanároknak hála azonban ez is megoldódott, és nem kellett a negyedik napot a hüttében tölteni az illetőknek.

A szervezők mindenre kiterjedő figyelmét dicséri a harmadik nap estéjén szervezett osztályok közötti vetélkedő, melynél a motivációt egy nagy Manner szelet (csokis nápolyi) adta…

Köszönjük mindazoknak, akik szervezték, és színesítették ezt a négy napot.

Otruba Gábor 2013a

 

Sítúra - 2010

A sítúrát megelőző éjjel keveset aludtam, az erre szánt időt a készülődés vette el. Őszintén szólva már az indulást megelőző éjjel izgultam, hogy milyen lesz az idő, a csapat, a hangulat. Igyekeztem, hogy minden meglegyen, ami egy jó sítúrához kell. Reggel még ránézek a Villach-ra jelzett időjárásra, ami nem túl bíztató. A Ludovika téren gyülekezünk, a busz még sehol. A diákok nagy része a tavalyi sítúra élményeit emlegeti. A hangulat fokozódik a várakozás alatt, majd feltűnik egy óriási busz a távolban, ablakain a nap perzselő sugarai tükröződnek. A bepakolás nehezen megy, a tanárok, vezetők türelme fogy… A kipakolás után ismerkedés a szállással, majd mindenki megismerte a saját ágyát is, s álomra szenderültünk.

Végre eljött az első nap! Már most ki tudom emelni: a reggeli ébresztők inkább tettek altatódal szerű benyomást. Azt hiszem valamire felfigyeltem, de osztályfőnököm hangjára ébredtem fel igazán: „Ébresztő! Ébredezzünk! Keljünk fel! Mindenki rátok vár!” 5 perc múlva lent voltunk az ebédlőben, majd szép sorjában megjöttek a többiek is… Mindenki arcán fáradtság ül. Kint borús az idő, esik a hó, végeláthatatlan távolságban szürke felhők gyűrűznek az égen. A sípályára hamar felérünk, nincsenek sokan. Csoportokba rendeződünk sítudás szerint, majd elindul az oktatás. Csoportunk oktatója S tanár úr. A délelőttünket a tanár úr őrültsége és elszántsága jellemezte: mély-szűzhavas síelés, nem látható pályákon. Néhányan ennek megszívták a levét, s léckeresés majd felcsatolás lett a következménye. Ezt írva, s vizuálisan elgondolva akaratlanul is, de felnevetek. Ez a nevetés és jókedv, valamint az elszántság, és síelni akarás jellemezte, azt hiszem a délelőtti oktató órákat. Igen csak megéheztünk, mire leértünk a közös helyre, a „mackóhoz”, ahol a csaknem 80 fő együtt ebédelt. Ezt követően jött a délutáni síelés. Az idő közben mit sem javult. Esik a hó, hatalmas a köd. A közös síelés élménye mindent felülmúl. Este a szálláson próbálta magát mindenki összeszedni, és pihenni. Gizi néni vacsorája úgy hatott a bandára, mint frissen töltött Duracell elem a pislákoló zseblámpa fényére. Szóval erővel feltöltötten, mondhatjuk tán, hogy elégedetten aludt el szemünk fénye erre az éjre…

Most az a része következik a beszámolónak, ahol el kell mondani, miért volt jó a túra. Azt hiszem, akkor ide be kéne másolni a fent leírtak nagy részét. ;-) Ezt most kihagynám. Inkább kérdésekben mondanám el, hogy miért volt jó, s ezzel meghívlak a következő sítúrára, kedves Olvasó!

Tudsz síelni? Szeretsz a barátaiddal együtt lenni akkor, amikor a tanárok is kicsit elszakadnak a szigorú órai környezettől?

Gyere el te is síelni, mert:

- ez alatt az egy hét alatt jókat nevethetsz,

- egy nagyszerűt sportolhatsz,

- közösséget építhetsz,

- megismerhetsz másokat,

- barátokat szerezhetsz,

- olyanokkal beszélgethetsz jókat, akikkel talán máskor nem is ülnél le…

És még egy egészen különös: ez egy olyan hely, ahol szabadon önmagadat tudod adni. A sítúra a jókedvet és az örömöt összefogó sporthét. Ahol a napokat nem a kötelességek sorozata, és a hétköznapi „szürke robot”, valamint az ütemes „Laudetur Jesus Christus” jellemzi, hanem a „De szép idő van ma!”, meg a „Fú, milyen királyul ugrattál”.

Az itt megélt események élménnyé lesznek.    Ezek az élmények emlékké.       És ezek az emlékek visznek majd tovább életünkben.            Az emlékek kincsesládák, melyekben a kincsek az élmények, amik alkotója sok kis esemény, és néhány nagy.         

A sítúra biztosan a nagy események, így a maradandó élmények, és szívmelengető emlékek közé tartozik.

 

Szemezgetés: Márkus Roland, Steinbach Kornél, Szirt Péter 2013b tanulók 2010-es írásából

Az első Králiky-i sítábor

Futó Béla tanár úr 1999-ben került Budapestre és innentől kezdve minden évben volt egész iskolát érintő sítábor. Futó atya 2000-től tíz éven át szervezte a szlovákiai sítáborokat, amelyeken ő maga oktatott is. A későbbi években még több ausztriai sítáborban vett részt szervezőként, oktatóként vagy segítőként. Mindig megtalálta, hogy hol és miben tud segíteni.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az ő áldozatos munkája és elszántsága kellett ahhoz, hogy a pesti piáros sítábor az elmúlt több mint 20 évben fogalommá vált. A tanár úr 1999/2000-es évkönyvbe írt túrabeszámolójából olvashatunk részleteket.

„Az iskolai sí-szünetben (ekkor még csak 2 nap volt) 55 vállalkozó diák osztályfőnükkel, néhány tanárral és szülővel a szlovákiai Králiky-ba utaztak síelni. Králiky a körmöci hegység keleti oldalában helyezkedik el. Kezdők számára igazán kiváló sípályája van. Nem elhanyagolható, hogy viszonylag olcsó és a szállás is a pályához közel van. … A határon (ekkor még volt határellenőrzés, és a szlovák-magyar közel sem volt baráti) olyan csendben mentünk át, amilyen csendet egyetlen tanórán sem tapasztalhatunk… Az első izgalmas nap után még kettő teljes napot síeltünk. A végén már annyira jól ment mindenkinek, hogy a gyalogtúrázók is eljöttek megcsodálni a sí-tudásunkat. Az aggódó szülők kedvéért leírjuk, hogy semmiféle baleset nem történt… Egyébként is mindenre fel voltunk készülve: 3 pap, 2 orvos és 1 sírkőfaragó. Ez a kicsit morbid vicc járta a túra vége felé.

Iskolai szempontból volt-e értelme ennek a három és fél napnak? Akik ott voltak bizonyára igent mondanak a kérdésre, hiszen a síelés és a gyaloglás mellett hangulatos estéket töltöttünk együtt. Volt közös szentmise, játékos vetélkedő, nagy pancsolás a besztercebányai uszodában, számtalan diákcsíny stb… Talán nem alaptalan a remény, hogy akik most gimnazista korunkban megtanulnak síelni, majd egyetemistaként és leendő családjukkal is folytatják ezt a szép sportot.”

                SzZ

Síünnep

 

Gerlitzen magasodik felénk

Mikor este a busszal megérkezénk.

Kancsal esti táj,

A szélben hópihe száll.

 

Másnap kora reggel

Mikorra mindenki felkel

Párizsi és kenyér vár ránk

Persze az álom nutellás fánk.

 

Fekete pályán száguldó emberek

Míg én a felvonón reszketek

Csak a zúgó hangokat hallani,

S a ködtől már semmit sem látni.

 

Mikor a felvonó felér

A csípős hideg hozzánk is elér

Nyüzsgő gyerektömegek

Indulnak lefelé a hegynek.

 

A síelés itt öröm,

Ha a kezem el nem töröm.

És bár elbúcsúzni nehéz

Jövőre a sítábor ismét benéz.

Bodolai Bendegúz - Juhász András - Takács Ábel 2019b

 

kása

Felhők közt a hegy tetején

egy vki van talpon, egy legény.

Hideg van, de fő a kása

ez földrajztanárunk szokása.

 

Sebesen sikló sítalpakkal

 suhanva süvítettünk sehová.

A Napot is láttuk ritka alkalmakkal

a köd a szürke őrületet rám hozá.

 

Szendvicses szatyorban szottyadt

keménnyé fagyott ebédünk.

Nem mondanék az étekre semmi rosszat,

jobbat nem is etethettek volna vélünk.

 

Hazaesve fáradtan, mint egy pár használt zokni.

Párolódtunk bűzűnkben,

de meg tudtuk szokni.

Nem voltak lányok, hogy le tudjanak szólni.

Napközben nagy pályára csöppenvén
röpült felém a szél,
s én a hó alá kerültem mint egy,
mint egy lecsapott légy.

Busszal ide, busszal oda,
sokat mentünk ide-oda.
Saját szállás, VIP box,
Ónodi Béla a boss.

 

 2009. Gerlitzen

„Na mesélj, mi volt a sítúrán?” „Hát, mi is volt?

Reggel elindultunk… A cuccunkat felraktuk a buszra. Elég gyorsan ment, elindultunk. Elhelyezkedtünk a buszon, majd beszélgettünk, aludtunk, beszélgettünk. Szlovénia felé mentünk… Maribor felé. Szlovéniában is megálltunk, hógolyóztunk egy kicsit… Aztán megnéztük a Kung fu pandát… Az egy film… Nem, a buszon volt TV… Megérkeztünk, aztán… semmit sem csináltunk aznap este, beállítottuk a léceket, bakancsokat, plusz kipakoltunk… Hát a három ofő velünk jött, ott volt négy-öt öregdiák, a Szakács osztálytársa, a titkárnő, a György Gizella… Igen, ő főzött. Aztán ki volt még ott? Boy, Tarnai B., Groß, Gyurka, mind a kettő, MK.  és  Györgyi néni, a Schmutzerék anyja… : ) Másnap mentünk síelni… hát egy nap úgy nézett ki, hogy reggel fölmentünk a hegyre kb. fél 10-kor, onnan indultunk… Nyilván első nap kicsit később. Aztán oktatás volt 1-ig. Hát az öregdiákok, a Szakács… Velünk a Balázs volt… Hát az elején nem nagyon beszéltünk vele, de aztán egyre inkább. Jó fej volt nagyon. Aztán ebéd után… Az ebéd? Reggel csináltunk magunknak szendvicset… Kb. kettőt. Ebéd után aztán a felnőttel lehetett síelni… A Szakáccsal háromszor, az rohadt jó volt. Ment mint az állat… Igen, nagyon jól. Teljesen beül a carvingba, ja mindig bot nélkül síelt, néha mi is. Második nap pl. hétszer csúsztunk le vele az 5-ös pályán délután. Nagyon állat volt… Nem, volt náluk voki-toki… Nagyon jó volt, a titkárnő főzte, a Gizi néni… Hát, volt túróscsusza, meg a milánói volta a legjobb… Nem, csigatésztával, vagy mivel csinálta… Hát, játék. Volt egyszer mise… Ja, a Perendy nem stólában misézett, aztán megkérdeztem a Szakit, hogy így ér-e, és azt mondta… Nem, a kicsit. Szóval azt mondta, hogy igen, a piaristáknak lehet így is. Ja, de a legnagyobb az volt, amikor ültünk a Szakáccsal a felvonónál, a Szakács beszélt valamit a voki-tokiba, hogy: „XY, XY, hol vagy? Szaki vagyok.” Aztán így megjegyzi magában, hogy: „A nagyobbik.” Ja, egyszer volt vetélkedő, ott háromból másodikak lettünk, igaz, hogy két első helyezett lett. A pályák jók voltak, főleg Szlovákiához képest… Hát, sok pálya, jók voltak, a felvonók is. Hát, utolsó nap síeltünk kb. 3-ig negyed 4-ig, aztán indultunk… Nem, egyszer álltunk meg. Aha. Király volt… Nagyon!... Na, megyek aludni, mert az egy kicsit kevés volt.”

 

Schmutzer Áron beszámolója (kicsit átdolgozta SzZ.)       

 

 2009 - Aflenz

Idén a két tizedikes osztály Stájerország egy eldugott, festői kis falucskájábanjában, Aflenzben töltötte a sítábort. Bizony, ez már nem Szlovákia, mindenki roppant kíváncsi volt, hogy vajon mit tudnak majd nyújtani az osztrákok. A csapatot Kovács Zsolt és Futó Béla tanár úr, Némethné Hevenesi Anna tanárnő, valamint néhány szülő és öregdiák felügyelte a szűk öt nap alatt.

A kis kitérő után Aflenz volt a következő állomás és az utolsó is egyben. A szállásunk 1535 méter magasra épült, ahová egy ülőlifttel lehetett feljutni. Igazából fel is gyalogolhattunk volna, de szerencsére erre nem került sor, mert érkezésünkkor még járt a felvonó. Meglehetősen hideg volt, fújt a szél és a hó is nagyon esett, de akkor már tudtuk, hogy nemsokára elfoglaljuk szállásunkat és lepihenhetünk végre. A szobák szétosztása már a buszon megtörtént, a helyszínen már nem kellett gyilkolni egymást emiatt.

A pályaszállás alapvetően jó dolog. Számos előnye van, például most kb százötven méterre volt a legközelebbi felvonó. Ebben az tetszett a legjobban, hogy nem kellett reggelente buszozgatni és tovább aludhattunk. Viszont idén nem került sor a már hagyományossá vált uszodázásra. A gondot az jelentette, hogy a felvonó csak négy óráig járt, ezért este már nem tudtunk volna visszajutni. Azért a délután négy és a takarodó közti időt megpróbáltuk kihasználni. Gyakorlatilag bármivel elfoglalhattuk magunkat. Az étkező részben lett összeállítva egy kis mozi, aki akart filmet nézhetett.

Másnap, tudásunk szerint csapatokra osztottak bennünket és végre síelhettünk. Sehol egy Pozor!  vagy valami szlovák táblácska, amik már úgy a szívünkhöz nőttek, mindenhol csak Achtung!, Vorsicht!, stb... Pár bemelegítő kör után a tapasztaltabbak hamar kipróbálhatták a meredekebb pályákat is. Összesen hét van, a leghosszabbon egész a parkolóig le lehet csúszni. Az első „síelős” napon szép, tiszta idő volt. A csúcs 1810 méter magasan található. Megéri megállni ott picit, fantasztikus kilátás tárul a szemünk elé és még egy büfé is épült oda! Ilyenből többet is találtunk, de csak ebben éreztük biztonságban magunkat az áldott felvigyázóink elől. Nem kell rosszra gondolni, csak egy kis forró csokit ittunk... Aki akart, az saját költségére vehetett magának ennivalót, de legtöbben az épp aktuálisan kijelölt emberkék által elkészített szendvicsekkel laktak jól.

Nagy balhéra nem került sor. Meg kicsire sem. Valahogy most tényleg konfliktusmentesen zajlott ez a pár nap. Talán komolyodunk? Nem tudom, az biztos, hogy ennek ellenére így is nagyon jó hangulatú volt a sítúra és mindenki remek.

 

 Gerlitzen

február 3. Reggel nyitás 8 órakor. Napközben átlagos sínap, nincs említésre méltó eset. Zárás 4 órakor.

február 4. Reggel nyitás 8 órakor. Napközben átlagos sínap, nincs említésre méltó eset. Zárás 4 órakor.

február 5. Reggel nyitás 8 órakor. A nyitás után pár órával egy budapesti busz érkezett, tele lelkes fiatallal. Meglehetősen fegyelmezettek voltak, igaz, csak fiúkból állt a csoport. Rögtön öt részre oszlottak, és így indultak el a kabinnal. A kabin tetején még megvárták egymást, lepakoltak, de azután percek alatt mindegyikük már a felvonón ült. Annak ellenére, hogy igen sokan voltak, nem okoztak fennakadást se a pályákon, se a felvonóknál. Egy óra után ismét gyülekezni kezdtek a kabinos felvonó tetejénél, majd nekiláttak ebédelni. A mintegy félórás ebédszünet után ismét folytatták a síelést, de ezúttal már más felosztásban. Zárás 4 helyett fél 5-kor, ugyanis az előbb említett iskolai csoport csak az utolsó pillanatban volt hajlandó elhagyni a pályákat.

február 6. Reggel nyitás 8 órakor. Ismét megérkezett a budapesti busz, bár kicsit hamarabb. A benne ülők már sokkal kipihentebbnek látszottak, előző este valószínűleg csak játszottak, ill. ahogy a hangjukon hallatszott, énekeltek is jó sokat. A délelőtt ismét felállt az öt csoport, kezdőtől egész a haladóig. Volt, aki az ebédre kicsit késve érkezett, de ez nem jelentett akadályt. Félórás pihenő után ismét elindultak a csapatok. Délután ismét csúszott a zárás, ám ez senkinek sem volt terhére.

február 7. Reggel nyitás 8 órakor. A magyar csoport már a szokásosnak mondható időben érkezett, és indult síelni. Ebédhez a haladó csoport bravúrosra sikeredett formációval érkezett, bár tavaly láttunk már jobbat is… Az ebédszünetben páran a hüttébe is beültek, ami az eddigi tapasztalatokkal szembe megy. Itt fontos megjegyezni egy – a hüttében eltűnt – telefont, aminek azonban gyorsan meglett a gazdája. Délután ismét a kimerülésig síelt a csoport, így zárás ismét fél 5-kor.

február 8. A budapesti busz kicsit később érkezett, de már telepakolva. Ám gyorsan a hegyen volt a társaság, és ismét rengeteget síelt. Az ebéd rövidebb volt, és néhányan már ekkor kezdtek leszállingózni. Zárás 4 órakor, mert a csoport már hamarabb elment.

*

február 13. Reggel nyitás 8 órakor. Napközben átlagos sínap, nincs említésre méltó eset. Zárás 4 órakor.

 

fordította: SÁ