A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2018. november 16. péntek

Pingpong bajnokság

A DÖK 2018. november 14-én szervezte meg iskolánk pingpong bajnokságát. A bajnokságra nagyon sok érdeklődő szurkoló érkezett, hogy biztassák osztályukat.

Az elnökség hamar ismertette a szabályokat és utána kezdetét vette a verseny. Az első fordulót évfolyamokban való osztályok (a és b) játszották egymás ellen. Mérkőzések két győztes szettig tartottak, így a második fordulóba mindegyik évfolyamot egy páros képviselte. A döntőbe a 2019a, a 2022a és a 2023a osztálya került, ahonnan 2 győztes meccset lehozó 2019a tudta megszerezni az aranyérmet. A dicsőséges második helyre a 2023a futott be, míg a bronzérmet 2022a szerezte meg. A mérkőzések nagyon jó hangulatban folytak. Egy-egy izgalmas mérkőzéseken még tanárokat is lehetett látni. A győztes csapat tagjai: Őry Hunor és Tóth Gellért. Gratulálunk nekik!

A győztes párossal rövid interjút készítettünk.

Milyen érzés volt egy ilyen izgalmas bajnokságon győztesként diadalmaskodni?

Jó volt nyerni, mindig jó nyerni, egyébként nagyon ügyesek voltak az ellenfelek. Bennem motiváló erő volt, hogy régen pingpongoztam, így kíváncsi voltam, mit tudok még, mennyit rozsdásodtam.

Mennyire fogadtad örömmel, hogy te képviselhetted osztályodat?

Jó érzés volt az a bizalom, amit Hunorral kaptunk az osztálytól, mindkettőnknek van pingpongos múltja, igaz nekem sokkal mélyebb, de ettől függetlenül nagyon jól játszik, szerintem most jobban is ment neki. Szóval ilyen háttérrel az osztálynak elvárása volt, hogy nyerjünk. Mi ennek eleget tettünk! ;)

És Hunorral milyen volt kapcsolata játék közben?

Hunorral jó a kapcsolat mint mondtam, mindketten szeretjük ezt a sportot, versenyhelyzetben is voltunk mar többször, így jó összhangban dolgoztunk és kijavítottuk egymás hibáit. Csapatként nyertünk.


szöveg: Konta Csanád, PIARINSTA sajtó
kép: Berszán Domonkos, Krúdy Kristóf

Címkék: DÖK | Sport

Design: Unicial Program: Florka