Legújabb fotóinkból:
A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2019. június 18. kedd

Lezártuk a tanévet

Tanév végi interjúimban megszólítottam az igazgató urat, a DÖK-elnököt és néhány diáktársamat, akik kicsit meséltek, hogy nekik milyen volt az elmúlt év, ezáltal egy szélesebb képet kapva a tanévről.

Mi volt a tanév legmeghatározóbb élménye?

Horváth Bálint (igazgató): Az iskola egész sok cserekapcsolatot kezdett meg ebben a tanévben, én pedig kíváncsi voltam, milyenek ezek az iskolák. Ebben az évben a legnagyobb személyes élményem, hogy - a cserekapcsolatokkal bejárva az új iskolákat - voltam Belgiumban, Angliában, Spanyolországban kétszer, meg Lengyelországban. Láttam körülbelül 10-12 iskolát. Nagyon érdekelt, hogy hol mit csinálnak, milyen tantárgyak vannak, milyenek a gyerekek, milyen az órarend, mit tartanak fontosnak. Hazajőve az ember összeveti ezeket a tapasztalatokat, azzal amit kint látott és akkor gondolkozik, hogy esetleg mit érdemes máshogy csinálni, mi az, amiben mi jobbak vagyunk, milyen a gyerekeknek ott a viselkedése, hogyan használnak számítógépet órán, mit tudnak matematikából, hol tanulnak tovább, stb.

Sokszor az van, hogy ilyenkor ha elmegyünk otthonról, és ránézünk kívülről saját magunkra, akkor könnyebben megértjük a saját működésünket.

Nekem nagyon érdekes volt a kint szerzett tapasztalatok fényében rátekinteni magunkra.

Szőke-Brandt Áron (9.a): Talán az osztálykirándulás. Nálunk úgy volt, hogy mi szerveztük, és jó volt látni a szervezés végeredményét.

Micsik Zsombor (8.b): Az osztálykirándulás Szegeden. Volt kirándulás, ahol lehetett tök jókat beszélgetni, esti programok utáni beszélgetések. Ez volt a legaktívabb élményem érzelmileg is.

Beniczky Márton (8.b): Az osztályon kívül szervezett programok, amikor mi játszottunk például kosármeccset, eljöttek az én osztálytársaim szurkolni, és mi is elmentünk nekik szurkolni.

Kovács André (11.a, DÖK-elnök): Személyesen a tavaszi lelkigyakorlat, ahol olyan beszélgetések voltak, amiket az életben nem felejtek el. Páros beszélgetések, ahol igazán oda tudtam figyelni a másikra. Elképesztő, hogy mi mindenre nem jut idő iskolaidőben. Egy másik program az éjszakai focibajnokság, aminek egy sérülés miatt kicsit szomorú vége volt, de az utolsó pillanatos szervezések jól kijöttek, és nagyon jól sikerült összességében. Itt nem mindent vállaltam magamra, de a leleményesség és a tanárok jófejsége segített.

Milyen nehézségek adódtak a tanév során?

H.B. A nehézségeknél volt egy madridi baleset. Az biztosan egy nehéz ügy, hogy ha elutazunk valahová, és az érinti a hétvégét, a szabadidőt, olyankor mi az iskola házirendje alapján ítéljük meg a diákok szabadidős tevékenységeit is. Nagyon nem érdemes tovább ragozni.
Sokat tűnődöm, hogy mennyire tudjuk a diákjainkat felelősségvállalásra nevelni. Például van a tanulásra idő az órákon, délután, meg otthon.

Nem mindegy, hogy ezt mennyire veszik komolyan, és hogy mennyire tudatosak abban, hogy a saját fejlődésüket irányítják. Nem biztos, hogy egészen jó, hogy ez csak a tanár felelőssége, a diáknak közreműködőnek kéne lennie.

B.M. Nem volt rossz.

K.A. A legfájdalmasabb az volt, hogy egy nappal a DÖK-nap előtt tudtam meg, hogy elmarad a baleset miatt. Ennek a feldolgozása volt a legnehezebb. Számomra egy nagy seb volt, ezt jól lereagálni meg kihívás. Gyakran találkoztam a DÖK-ben azzal, hogy ugyanazok csinálták a feladatokat, szóval ami még nehéz volt, hogy a DÖK-tagok nem voltak elég lelkesek.

Hogyan alakultak az iskolai közösségek?

Sz.B.Á. A mi osztályunk jól alakul, egy összetartó csapat, a lamantinos osztálytársaim lelkesek voltak.

M.Zs. Sokkal jobban bízunk egymásban, őszintébbek vagyunk.

K.A. Jó az iskolai közösség. Az amerikai filmektől távol áll, ahol agresszió, meg egyéb erőszakos dolgok vannak. Ttt jól megférnek az osztályok egymás mellett. A Kalazancius Mozgalomnál meg a cserkészeknél még jobb ez a közösség, de ez nem változott, stagnálást látok. Az osztállyal ahogy 11.-be léptünk, egyenrangúbbak lettünk a tanárokkal kapcsolatban, más szemmel néztek ránk, ezáltal mi is egymásra, ez fejlesztette az osztályt.

Sokat fejlődtünk, és ez szerintem tanároknak köszönhető, hogy nyitottak felénk.

Hogy érezte magát a DÖK-napon?

H.B. A DÖK-napon? Ami elmaradt? Kicsit csalódottak voltunk, de reméljük jövőre megvalósulhat majd.

B.M. Az nem elmaradt? Az nem volt. Igazából arra készültem, hogy nem kell tanulni, de így se kellett, szóval nem volt semmi változás. Az osztálytársaimmal elmentünk enni, az jó volt.

K.A. Nem volt dök nap, tesó... Benne volt 80 óra munkám, és elúszott az egész, nagyon fájt, elég rosszul éreztem magam.

Hogyan alakult idén a beléptetőkapuk rendszere? 2011-ben, amikor az iskola ideköltözött, már itt álltak a portánál. Az ebédlőben is áll egy kapu, amit eddig még senki sem használt. Idén ez hogyan fejlődött?

H.B. Ez az itt dolgozók követésében nagyon hasznos tudna lenni: akár követni, hogy ki, mikor hagyta el az épületet, a munkaórák számolásában, akár másban. Most sajnos kihasználatlan, de azt látjuk, hogy valami fölösleges, és nem éri meg a fáradozást a teljes rendszer.

M.Zs. Néha zavar a kimenésben. Jól néz ki, csak sose látom használatban.

B.M. Szigorú ellenőrzéseknél szoktam ilyenekkel találkozni, és itt is azt hittem, hogy ez is egy szigorú hely lesz. Most már nem félek tőlük.

Hogyan értékeli a beltérfejlesztési projekt végeredményét? A folyosókon megjelent egy-két zsámoly mennyiben egyezik meg az eltervezetekkel?

H.B. Ez egy összetett ügy, a mostani helyzet közel sem a végleges koncepció. Tavaly már BME-s diákok jártak itt, számukra ki is volt írva egy pályázat, ahol nagyon ötletes dolgok születtek. Ezt egyeztettük már főépítészünkkel is, és ennek végeredménye - egyelőre - egy füzet lett, aminek a tartalma várhatóan a jövő évben meg is valósul.

Ezt bárki átnézheti, itt van nálam az irodában.

Sz.B.Á. A német órák előtt szoktam oda néha leülni, az ötletes, de ennyi.

K.A. Én személyesen soha nem tapasztaltam a hasznukat, viszont amikor megyek le a tanáriba, ott mindig ülnek kisebbek, ott beszélgetnek, ez ilyen szempontból pont jó erre, hogy ott van valami téma, beszélgetnek, szóval hasznos. De ez egy olyan folyamat, amire nem látok rá.

Mi a tanulság?

H.B. Ez mindig úgy működik, hogy nagy rendszerek vannak; az iskolát jogszabályok irányítják, amiket nem lehet átírni. Megkötések vannak, de vannak hangsúlyok, hogy mit hogyan merre lehet csinálni. Nem úgy van, hogy elhatározzuk és bevezetjük azonnal, hanem azt nézzük, hogyha ott valami jól működő dolgot láttam, akkor azt hogy lehetne itt bevezetni, adaptálni, ebbe az irányba lépni. A madridi suliban például volt egy postaláda, afölött egy plakát, azon kb. 30 ember. Ezt a 30-40 embert meg lehet keresni mindenféle problémával. Ahhoz tudsz fordulni aki szimpatikus.
Itt elég drága számítógépekkel dolgozunk a tanácsteremben, míg például Katalóniában minden diáknál volt gép, de sokkal olcsóbbak. Ezek filmszerkesztésre nyilván nem, de matekórán, vagy földrajzórán teljesen jók. Elgondolkodtató, hogy egy gazdagabb régióban egy gazdagabb iskola olcsóbb megoldást választ.

K.A. Egyrészt a DÖK-kel kapcsolatban, hogy nem jó egy kézben tartani mindig a dolgokat, az embereket lelkesíteni kell. A lelkesítésben pedig minden emberhez meg kell találni a megfelelő motivációt. Nekem személyesen az időbeosztásomat amikor megszerveztem sokkal több dolgot tudtam megcsinálni és fele annyira fáradtam el, mintha csak jöttek volna a dolgok. Ezt mindenképp szeretném a jövőben megtartani

Végül a tedeum záró szavaival élve mindenkinek tartalmas nyarat kívánunk, olyan programokat, amitől egészebb és jobb emberek leszünk!


szöveg: Forián-Szabó Miklós, piarinsta
kép: Berky Bence, piarinsta

Címkék: Te Deum

Design: Unicial Program: Florka