KoroNapló

A piarinsta diákújságírói úgy határoztak, erről a rendkívüli időszakról blogot írnak KoroNapló címmel. Csenger Nándor, Forián-Szabó Miklós, Nagy Lőrinc és Sebestyén Kristóf  Szakál Ádám tanár úrral kiegészülve minden héten billentyűt ragadnak, hogy megírják nehézségeiket és örömeiket, képernyőre vessék hogyan változik meg diáklétük, miként alakul az osztályközösséghez és az iskolához való kapcsolatuk. 

"Elnézem az unokámat, látom, hogy gyönge alak."

2020. 05. 02., Szakál Ádám

Ismét és ismét meghallgatom egy fiatalember Cseh Tamás dalfeldolgozását, amelyet a virtuális videóballagáshoz küldött a home-otthonból. Azt gondolom általában, hogy Cseh Tamást nem érdemes olyannak énekelni, aki nem Cseh Tamás. Ezek a dalok nagyon őrá szabottak, a csehtamásban nem az ének a lényeg (sőt, hát…), hanem az előadás. Az a sajátos csehtamásos hanghordozás, ide-oda morgás, lassulás, gyorsulás, szünetek, felkiáltások, amit más nem tud igazán visszaadni. Ezek a dalok az ő szájára lettek írva.

De ez az előadás most kivétel volt a szabály alól. Mert ez a fiatalember most szintén előadott. Előadó lett, mint Cseh Tamás mindig. A helyzet tette neki lehetővé, hogy a dal előadása most Cseh Tamáson kívül is értelmet, meghallható hangot kapjon. Ha valaki Cseh Tamást énekel, tegye így, mint ez a fiatalember: akkor, amikor lehet, amikor odaillik, amikor megvan az előadás helyzete. A vírus nagy hozománya ez a dal, ez az előadás. Ilyet nem lehet (miért is nem?) énekelni egy rendes ünnepélyes ballagáson. Legalábbis eddig nem tettük.

Itt ez az előadás reflektál a jelen helyzet nehéz aktualitásra, de finom öniróniával szól a „aggodalomturizmusunkról” is, hiszen mit is szenvedünk itt mi? Voltak itt háborúk, lótetemevések és tankcsapdábahugyozások is kéremszépen. És az önirónia közben ide-oda tükröt mutat a nemzedékek között is. Ezek a fiatalemberek most azok a címzetes túlélők, akik majd ugyanezt, már most éneklik ezt büszke kitüntetettként? Vagy mi öregek vágnánk joggal a fejükhöz a féldecinkből fölnézve, hogy bezzeg mi túléltünk jobbat is? Kit kritizál ez az előadás, amiben egy bombatölcsérben ballagó 87 éves fiatalember önmagán nevet, hogy egy ekkora válságtól már panaszkodásba szomorodna a "miért pont nekünk maradt el" érzéstől? Vagy mi öregek 39 asszony és kétannyi után okítgatnánk a fiatalokat, mintha a két háborút mi választottuk volna a kitüntetéslistánkra?

Azt sejtem, hogy ez a dal most nem üzenet akart lenni. Nem a szokásos helyzetben a szokásos "mi adjuk a jövőt vs. mi adtuk a múltat" üzengetés ez. Inkább egy hála Istennek - a nem szokásos helyzetet kihasználva -, egy nem szokásos válasz a szokásos nemzedékek közötti öntudatvitára. A tükörben ide-oda látszó önirónia egyesítette a nemzedékeket ebben az előadásban. Jó válasz a felnőtteknek olyanoktól, akik felnőtté lesznek vagy már felnőttek éppen.

Kedves 12.-esek! Jó túlélést kívánunk a csapatban!

De nem kevésbé gyönyörű reflexió a ballagást záró hegedűszó-sorozat, amely szinte küzd a táncraperdülés csakazértis verbubkoljunk és a hová leszek, hová megyek érzései között. De végül nyugodtan és felnőve vállalja fel a távollét szomorú elballagását.

Kedves 12.-esek! (A szavakat lassan és értelmükre figyelve kimondva): Isten veletek!

Ballagjunk otthonról!

2020. 04. 30., Márkus Roland

A tanév rendje szerint április utolsó napján tartjuk a végzős diákjaink ballagását. Mivel tart még a koronavírus-járvány miatti kijárási korlátozás, a diákjaink nem tudnak az iskolában ballagni. Arra kértük az itt lakókat, és néhány kollégát, hogy a végzősök iránti szolidaritásból ballagjanak kicsit. Önök se menjenek ki az utcára, ballagjanak otthon!

Azt hittem, hogy az egyetem lesz a nagy változás

2020. 04. 26., Simó József 2019b (öregdiák)

Most lesz egy éve, hogy elballagtunk. Ennyi idő távlatából már csak mosolygok azon, hogy mennyire szomorú voltam akkor. Csak ültem otthon, és néztem magam elé. Azt hittem, hogy az egyetem valami nagy változás lesz, és egyáltalán nem éreztem magam felkészülve.

Aztán szeptemberben elkezdődött az egyetem és a következő hónapok kellően lefoglaltak ahhoz, hogy a régi életemet hiányoljam. Voltak olyan pillanatok, amikor még kifejezetten élveztem is. Közben elkezdtem összefutni azokkal az emberekkel, akikkel az előző években egy padot koptattam. Miközben órákat beszélgettünk kávézókban, kocsmákban vagy a Károlyi-kertben (n.b: ez a három legjobb “k” betűvel kezdődő hely - nem feltétlenül ebben a sorrendben), egyre könnyebben fogadtam el, hogy az élet megy tovább és ráadásul nem is olyan rossz irányba. Az egyetem nem lett nagy változás.

Jött a vizsgaidőszak, majd a tavaszi félév és az életem a szokásos mederben folyt tovább, annyi különbséggel, hogy ezúttal nem a Piarban, hanem két saroknyira töltöttem az időm nagy részét. Ugyanakkor a régi társaságok többé-kevésbé egyben maradtak, volt közös osztálykarácsonyunk és még Szakál tanár úrral is túráztunk egyet.

Minden rendben volt, mígnem eljött az a szerdai nap. A semmiből ért minket a hír, hogy bezárják az egyetemet. Aznap persze még írtunk egy zh-t, de aztán a hallgatóság szétszéledt.

Itt tartunk most. Én tényleg azt hittem, hogy az egyetem lesz a nagy változás. De valójában csak a tanulmányaim helyszíne változott, a közeg a régi maradt. Egészen eddig. Az elmúlt években folyamatosan emberek között voltam, túlélőtúrákat éltem túl, a közösség pedig, ami meghatározta az élményeket, többé-kevésbé fél évvel a ballagás után is megmaradt. Erre hirtelen a szobámba ragadtam, és a többiekkel is ez történt. Természetesen nem lennénk hűek a piarista szellemiséghez, ha nem próbáltunk volna már ki online sörözést, online honfoglalót, online lelkigyakorlatot, sőt még egy szűkkörű online osztálytalálkozót is. De egyik sem az igazi, még közelről sem.

A költő szavait szabadosan átírva mondhatom: “Öregdiákként szobába zárva lenni beh megundorodtam”. Tavaly volt olyan pontja az évnek, amikor egy héten több órát voltunk az iskolában, mint otthon. Ennek tükrében talán nem gond, hogy tudok időt szánni egy olyan tevékenységre, ami a Piarban töltött évek alatt el volt hanyagolva: egyedül otthon lenni. Persze remélem, hogy ezekkel a hetekkel egy örök életre letudom ezt, és mihamarabb mehetek vissza a folyópartra löncshús konzervből makarónit készíteni a többiek társaságában akik percenként beleszólnak a főzésbe, aminek következtében majd jól összeveszünk. Sokkal izgalmasabb, mint magammal veszekedni.

Döme tanácsai

2020. 04. 24., Márkus Roland SP

"Úristen, még ez is?!", "Tejóég, ezt nem hiszem el!", "Anya!!! Gyere nézd má' meg, erről beszélek, ez nem normális!!!", "Itt az ideje végre zabálni valamit!" - Néhány azok közül a mondatok közül, amelyek a karantén ideje alatt akár még el is hangozhattak, mikor kihívással, valami megoldást kívánó helyzetekkel szembesültünk. Akadnak helyzetek, amikor elakadunk, nem jutunk egyről a kettőre.

A távoktatás egyik nehézségének az látszik, hogy nehezen érzékeli a tanár a diákot, diák a tanárt. És akkor a szülőkről még nem is beszéltünk. Hogyan segítse akkor a tanár a diákot, ha úgy látja, kínlódik valamivel? Mit merjen mondani egy diák a tanárnak, ha úgy érzi, valami nincs rendjén? Elég csak átvészelni ezt a helyzetet, vagy valamin változtatnunk is kell? 

Arra gondoltunk, hogy segítünk nektek a kérdéseitek megválaszolásában. Ehhez segítségül hívtuk Dömét, a keselyűt. Döme nem oldja meg helyetted a kérdéses helyzeteket, de tanácsaival, gondoskodó jelenlétével segíti a távtanulás ideje alatt is az előrehaladásodat. Döme minden diákot ismer, ráadásul végtelenül türelmes, és ijesztően figyelmes. Ha kell, akkor Döme nagyon kemény. Tud szigorú is lenni, de soha nem igazságtalan. Éppen ezért gondoltuk azt, hogy Döme jó tanácsadó lesz. A következő hetekben Döme tanácsaival szeretnénk segíteni titeket a hatékony munkában, az önszabályozott működés kialakításában.

Egyébként Döme még fotózni is tud. Időzít, berepül, és már villan is a kép. 

Számológép

2020. 04. 21., Márkus Roland SP

Fiúk! Valaki a IV. emeleti csocsóasztalon felejtette a számológépét a karantén előtt. Jelentkezzen a gazdája! 

Arra kent fel engem, hogy...

2020. 04. 20., Forián-Szabó Miklós

Nagyhét első négy napján a 12. évfolyam a helyzettel dacolva megtartotta az utolsó tanévére tervezett tavaszi lelkigyakorlatát. Egyik résztvevő, Forián-Szabó Miklós készített személyes hangú beszámolót a piarinsta blogon, melyet ide kattintva olvashattok. 

Tesióra: elképzelés vs. valóság

2020. 04. 19., Csenger Nándor, Nagy Lőrinc

Müller Cecília, országos tisztifőorvos a mai operatívtörzs-sajtótájékoztatón javasolta a fiatalok számára a (kültéri) sportolást. Hozzátette: hazatérést követően javasolja a ruhaváltást, fertőtlenítést. Vigyázzunk egymásra otthon is és sportolás közben is! Ennek kapcsán ebben a videóban a távolról megtartott testnevelésórákkal kapcsolatos hipotéziseket próbáljuk meg eloszlatni.

Nagypénteki biciklizés katonatemetőkön keresztül a beteljesedéig

2020.04.10., Szakál Ádám

Mivel mozogni kell, a futáshoz lusta vagyok, a gördeszkához nem értek, kondizni szégyellek, inkább biciklizni mentem a minap. A rakparti sétányokról már leszoktam, ott több ember van, mint az ebédlő folyosóján péntek 6. óra után, így hát inkább kifelé tartottam a belvárosból. (Persze igaz is, innen bármerre indulok, csak kifelé tarthatok belőle.) Végül még az életből is kibicikliztem, mert a Rákoskeresztúri temetőbe jutottam. Tudni kell, hogy ebben a temetőben van a jelenlegi piarista parcella, szóval, ha még itt lennék akkor Pesten, és jut még hely, akkor én is ide kerülök.

Nem rögtön a rendtársak parcellájához mentem, mert biciklivel a temető másik sarka, az 56-os sírok sincsenek nagyon messze. Odafelé örömteli meglepetésként belebotlottam Thék Ede igen impozáns síremlékébe. A Várpalota egykori igen míves bútorzatán túl a sekrestyeszekrényünk és az én szobámban lévő 102 éves szekrények is az ő minőségi bútorgyárában készültek anno. Annál jobban elszomorított utána az első világháborús török katonatemető, ahol sok-sok huszonéves szerencsétlen fiatalember nyugszik (nem szeretem, ha hősöknek nevezik őket, mert gyakran azok teszik ezt, akik azt az értelmetlen háborút kitalálták). Aztán következett a román katonatemető, és bár ők 1944-ben minket ostromolva haltak meg, ők sem hiszem, hogy nagyobb vagy kisebb hősök lettek volna. Inkább ide sodorta őket a vihar, amibe bele is haltak. Kár ebben sok értelmet és hősi pátoszt keresni, az édesanyjuk biztosan siratta őket, és még virágot sem vihetett a sírjukra. Aztán jött a 301-es parcella, azokkal a szerencsétlenekkel, akiket a „cél szentesíti az eszközt” alapműködéssé tevő kommunista ideológia (de legyen az bármely, akár kereszténynek mondott ideológia, szörnyű, ha ezt vallja) kivégzett és jeltelenül elkapart. Az ilyen sírokat meg szoktam könnyezni. A szovjet katonákét is. Úgy tanítottak szüleim, hogy ők is emberek, és volt, van családjuk is.

Aztán odaértem a piarista parcellához is. Itt is katonás rendben sorakoznak a sírok, de nem szomorú nekem a hely. A szerzetesek temetése, talán azért is mert nincs, vagy máshogy van családjuk, főleg ha idősen halnak meg, legalább annyira ünnep is, mint gyászolás. Sokszor így, idős korukra és a halálukban végképp, végül, végeredményben, vagy végeredményként nyugszik meg, alakul ki az életük összképe. És az bármennyire is kalandos vagy küzdelmes, akár kudarcokkal teli, végül mégis eléggé egész lesz. Ennyi elég volt, ennyi kellett, valahogyan így kellett. „Beteljesedett.” Ha pedig beteljesedett, akkor szerintem lesz, van benne feltámadás is. Még ha ma a nagypénteknél járunk is csak. És most a repülők zaja sem nyomta el a temetői csendet. Most csak madarak repdestek arra, ők pedig nem zúgnak, csak énekelnek. A beteljesedésről és a feltámadásról. Én legalábbis így hallottam tőlük.

Hol ájulnak el ilyenkor a hetedikesek?

2020.04.09., Szakál Ádám

Megkezdődött a szent háromnap. Ez is magunk között zajlik, de talán jobban odafigyelve nemcsak magunkra. Visszajelzése diákjainknak és barátainknak.

Virágvasárnap még nem vettem ezt észre, most viszont szokatlanul nagy csend volt számomra a közvetített misén. Nem arra gondolok, hogy üres lett volna a kápolna, meg teljes némaság, mert a rendtársak mind ott voltak, nyilván nem síri csend volt, de mégis.

De egy piaristának azért talán mégis az az igazi, ha végigpörgetheti a névsort még a mise bevezető része alatt, hogy ki is van itt és ki nem az osztályából. Meg ha rendes szokás szerint elájul egy-két hetedikes. És a mise után leszidhatja a padot recsegtető rakoncátlan diákokat, az agapé közben pedig kezet rázhat a ministránsokkal, egy két bíztató szó kíséretében, akár jól sikerült olvasniuk, akár nem. Aztán beviharzik Melegh Béla tanár úr is, és kis morgás után, hogy ki, hogyan és hogyan nem énekelt, végül mindig megállapítjuk, hogy na, jó, ma is ügyesek voltunk. Meg a diákok is persze. Sokféle élettel teli történés és zaj.

Igaz, hogy nagycsütörtökön nemcsak, vagy leginkább nem jelenlegi diákjaink vannak ott a misén, hanem öregdiákok, ismerősök, munkatársak. (Én azért akkor is, engedtessék meg és bocsánat az ismerőseinktől és barátainktól, nagyon megörülök egy-egy jelenlegi diáknak, ha nagyhéten eljön misére, mert ilyenkor valóban csak a szíve hozta, nem a diáknaptár beosztása, és ez azért valami nagyon különleges és felszabadító helyzet. Nem is úgy szoktunk velük viselkedni ilyenkor, mint egy átlagos hétköznap az ebédlői folyosó végén egymásba rohanva. (Úgy értem ők rohannak…) Ha nem lesz vírus, ajánlom mindenkinek, hogy jöjjön el ilyenkor és figyelje meg, milyen kedvesek vagyunk a tanítványainkkal.)

Na de most nyugi volt: sehol egy köhintés, recsegő pad, elájuló hetedikes. Valahogy túl rendezett minden. Végül is piaristák vagyunk. Mindig tiszteltem a monasztikus rendeké, szép liturgiájukkal, befogadó közösségükkel. De mi úgy néz ki, a gyerekzaj nélkül nehezen vagyunk meg.

Közösség a kenyértörésben

2020. 04. 09., Szakál Ádám

A másik mai élmény egy meglepetés kenyér. Egy barátunk küldte, ő sütötte. Mára is írtam egy „családi liturgiát” segítségként, ha valakinek túl hosszú a szertartás és a kanapén nyugtalan a gyerek. Végülis nem a mise a lényeg, pláne, ha közvetítés, hanem, hogy Jézussal és egymással találkozzunk. Na, ebben igazi tanárként leírtam, hogyan kell a családfőknek, a szülőknek, ma a vacsorasztalnál kiosztani a kenyeret, hiszen ők a család „főpapjai”, minden étkezés „kenyértörés” is egyben, ami az utolsó vacsorára emlékeztet minket, keresztényeket.

Azon kaptam magam, hogy én sem biztos, hogy meg merném csinálni a saját közösségemben. És akkor hozzánk is megérkezett ez a bizonyos kenyér a barátunktól. Azon a napon, amikor a padokból hiányoznak a barátaink, munkatársaink, a gyerekek. Azon a napon egy barátunk kenyerét kellett nekem is kezembe vennem, a közösség vezetőjeként és a Krisztus vérére emlékeztető vörösbor mellett megtörnöm és továbbadnom, hogy egymást kínálhassuk meg Jézus Krisztus szeretetével. Remélem máshol is megtették, így közösségben maradtunk a kenyértörésben. Azokkal, akik most éppen nem lehetnek nálunk. De keresztények mindenütt.

Létre kellene hozni a visszaterelő akciócsoportot

2020. 04. 04., Forián-Szabó Miklós

Eltelt a harmadik hét a digitális távtanulásban. Bizonyára mindenki felmérte a harmadik hét végére, hogy mire képes.  A napirendet kialakítom hét elején mindenkorra, vagy minden reggel felállítom a reális napi tervet? Mégis mi az, ami miatt el tudtam csúszni, és este be kellett valljam a tanulási naplóban? Önmagamnak? Akkor egyedül vagyok?

"Kedves önmagam!

Tele voltál ötlettel, lelkesedéssel a hétre. Sok tanulási módszertanról hallottál már, de digitális távtanulásra egyik sem volt aktualizálva. Nem voltál felkészülve, hogy a számítógép előtt kell egész nap ülni, és ott kell hatékonynak lenned. A csábító közösségi oldalak, híroldalak megtévesztőek: mindig azt hiszed, hogy valami fontos dolgot csinálsz. Abban a pillanatban lehet, hogy az.

A megoldás: priorizálás. “Hagyjatok már ezekkel a szép szavakkal, hogy prioritás, időbeosztás, hatékonyság, kell ez az idő is”- szólal meg mindig a lustaságod, akár még a családtagoknak is bemagyarázva, hogy ez most roppant fontos. Igazad van. Kell ez az idő. De akkor mondd meg, hogy mikor. És akkor beillesztjük. Lassan létre kellene hozni a visszaterelő akciócsoportot, mert már látszik, hogy eléggé tud zavarni a saját elvárásaid alulszárnyalása. Ne halogassuk. Ülj le. Papír, toll, 5 perc kitalálás, és ha tartod a tervet, a végén nagy a sikerélmény. Azért ne aggódj, nem veszett el a fejsze nyele. Vagy hogy is mondják. Már hiányzik a magyaróra is."

Mi van a táskámban?

2020. 04. 01., Csenger Nándor

Ebben a videóban kiderül, hogy mi van egy piarista diák táskájában a karanténidőszak alatt!

Egy új remény

2020. 03. 30., Márkus Roland

A Piarista Galaxisban javában dúl a digitális távtanulás. Titkos támaszpontjaikról a felkelő diákok az elmúlt két hétben számtalanszor hajtottak végre sikeres házifeladat-leadást egy-egy Tanteremben. 
A Google Classroom nevű harci szerkezet mostanra már egy egész iskola sokkolására képes. Ez még a tanárokat is meglepetésként éri. Az ő figyelmük sokszor ezek között oszlik meg: Zoom.us, háztartási feladatok, Redmenta, család, felvételről nézett focimeccsek, Kahoot.it, Mentimeter, cicás facebook videók, stb.
A felkelők Operatív Törzskörzéssel frissítik fel magukat a Feladatok elleni támadások között. 
Horváth Bálint igazgató, kollégáival vállvetve száguld csillaghajóján. Nála vannak a tervek, melyek majd megmentik diákságát, s újra felvirradhat a Piarista Galaxisban a koronavírus-járvány utáni szabadság...

 

Elképzelés vs. valóság

2020.03.26., Nagy Lőrinc

Kevés dolog van, ami után egyszerre érdeklődik az osztályfőnök, a nagymama, a kedves szomszéd és az országos sajtó. Ilyen az, hogy hogyan zajlik valójában az digitális távtanulás. Megmutatjuk, milyen a reggeli.

 

A helyes kézmosás

2020.03.25., Csenger Nándor

Habár egykori tanárunk, Pataki Imre már évek óta megmutatta (link) a hatékony kézmosás titkát, a napokban egy újabb kiváló módszer bukkant fel, melyet melegszívvel ajánlunk.

 

Hóesés vs. Google Classroom

2020. 03. 23., Forián-Szabó Miklós

Továbbvihető öröm

2020. 03. 20., Szakál Ádám

Csütörtökön tanári konferencia volt Zoom-on. Igazgató úr két ajtóval arrébb vezette az online csapatokat. Azért két ajtóval arrébb, mert becsületből átvonultam az igazgatóhelyettesibe. Ha már digitális-, meg távoktatás, akkor vegyünk csak szépen távolságot! Három híján minden tanár bejelentkezett. Érdekes volt, hogy minden kolléga mögött az otthoni dísznövényeket, könyvespolcot, stb. lehetett látni. Olyan egység a sokféleségben hangulata lett így a konferenciának. Úgy látszik a tanári kar venni tudja majd az átállás akadályát. Már csak az a kérdés, hogy a diákok ráéreznek-e arra, hogy nemcsak rövidpórázon tartva lehet elképzelni egy iskolát, azaz rátalálnak-e a saját érdekemben, kedvemre tanulok hozzáállásra? Ha a kényszerhelyzet valami nagyobb együttműködést hoz, akkor lehet, hogy lesz maradandó és továbbvihető öröm is a mostani ürömben.

Leporolom a tankjait, meg a kiváló dolgozó munkaérdemrendjét

2020. 03. 19., Szakál Ádám

Szerdán, az első online reggeli imára beültem Lehel tanár úrhoz háttérnek. (Tényleg nem csak odafotosopolva voltam, na!) Egy öregdiák visszajelezte, hogy az integetésem dobta föl a napját. Mondjuk volt érte küzdelem, mert 5 perc után megköszörültem volna a torkom, csak féltem, hogy hogyan is veszi az ki magát, ha vírus idején beleköhögök az online térbe! Példát kell mutatni, kérem szépen! Szerintem következőnek lenyomok a háttérben mondjuk egy komplett kézmosást.

Kormos tanár úr távirányít, nincs az irodában. Furcsa, mert mindig korán szokott érkezni. Azért időnként majd leporolom a tankjait, meg a kiváló dolgozó munkaérdemrendjét.

Akinek van füle, hallja meg

2020. 03. 18., Sebestyén Kristóf

Akiknek már hiányoztak a kegyes atyák nyugtató, lágy szavai és bölcs gondolatai, ma reggel eme igényüket is ki tudták elégíteni a 8:45-ös reggeli ima közvetítés keretein belül. Az adást 413-an nézték (az egyidejű max. nézőszám 248 fő volt), ami új csúcs a piarista közvetítések történetében.
Mint már korábban említettem a legjobb stratégia, ha az ilyen nehéz időkből is megpróbáljuk a lehető legjobbat kihozni, és a helyzet jó oldalát nézni. Ez ugyanúgy igaz a szabadidőnkre is. Egy jó ötlet, ha a tengernyi tanulni való mellett maradt kis szabadidőnket is hasznos tevékenységeknek áldozzuk. Csinálhatunk vagy tanulhatunk olyan dolgokat, amelyekre eddig nem volt elég időnk vagy energiánk. Például akinek ma volt kedve, olyan hasznos képességeit tudta fejleszteni a mai miniszterelnöki facebook live alatt, mint például a szájról olvasás.

Meglátni a lehetőséget

2020. 03.17., Sebestyén Kristóf

Habár a koronavírus egy elég tragikus járvány, de az általa létrejött helyzetnek bizony lehetnek jótékony hatásai sok mindenre. Sokszor egyfajta krízisnek kell történnie, hogy a már jól megszokott rendszerekben pozitív irányú változás, fejlődés történjen. Például 1973-ban, az olajválság hatására kezdtek el a japánok sokkal energiagazdaságosabb autókat tervezni, ezzel megnövelve a kőolaj felhasználásának hatékonyságát. Valami ilyesmi történhet az elkövetkezendő hónapokban a mi kis oktatási rendszerünkben is. Napok óta készülnek a különböző innovatív google osztálytermek, és egyéb online oktatást segítő felületek. És habár ezen programok hatékonysága még nem haladja meg a gőzgépét, de nagyon jó úton jár felé.

Az iskola diák nélkül mondd, mit ér?

2020. 03. 17., Szakál Ádám

Amikor minap átmentem az iskolába, megnézni, hogy igazgató úr bírja-e még a digitális átállás huzavonáit, eszembe jutott a Máté Péter dal, amelyet nem is olyan rég a sítúrán énekeltünk: „Termés nélkül termőfölded mond mit ér, és az éj az álom nélkül, élet a tettek nélkül mondd, mondd, mondd mit ér?” És az iskola diákok nélkül, mondd mit ér? – tettem hozzá a sorozathoz magamban az üres folyosón baktatva. Bevallom persze azért nem rossz mindig, ha egy-egy kis időre nem lát az ember diákot, de amikor bepötyögtem az osztályom névsorát a Classroomba, átfutott az agyamon, hogy most egy jó darabig nem fogom személyesen látni ezeket az arcokat. A tizenkettedikesek és a hetedikesek pedig a keretes szerkezet egy-egy eleméből is kimaradnak. Az előbbiek nem kapják vissza a virágot, amit hajdanán ők is feltűztek a ballagó „nagyoknak”, az idei hetedikesek pedig nem emlékezhetnek arra, hogy milyen kicsik voltak, amikor ők bajlódtak a gyöngyvirág ziherejsztűjével. Más részről érdekes kreativitási kihívás így közösséget szervezni, alkotni. Félek a hetedikesek még nem kezdenek bele, még nem tudják, hogy hogyan kell. Hogy kell. A tizenkettedikesekben viszont reménykedem, hátha mutatnak valami olyat együtt, ami nekünk is példa, bíztatás.

Cukros lisztes WC papír

2020.03.16., Sebestyén Kristóf

A mögöttünk álló hétvége, mint ahogy számos magyar családban, nálunk is a készleteink feltöltésével telt. Remélem mindenkinek sikerült az elkövetkező 3 hónapra elegendő mennyiségű táplálékot és fogyóeszközt felhalmoznia. Mi már készen állunk, hogy jövő héttől csak cukros lisztes wc papíron éljünk, ha a szükség úgy hozza.