A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2022. június 16. csütörtök

„Bálint, indíts!” - iskolai focibajnokság

A Czakó utcai sportpályákon tartotta a tanévzáró iskolai focibajnokságot a piarista gimnázium 2022. június 14-én, kedden. Méltó hangolódás volt az esti Nemzetek Ligája-meccsre. A délelőtti eseményen a Piarinsta is jelen volt. Fényképes tudósítás.

Bizony, a 12. évfolyam is focizott, két szóbeli tétel átnézése között. És közben megkörnyékezték a kegyesrend egyik atyáját, hogy a rendhez híven legyen kegyes velük is a hittan szóbelin.

Egy alternatív sportnap volt. A test megdolgoztatása mellett lehetőséget adott arra is, hogy egyesek kártyázással tréningezzék agyukat.

Ahogy a póló viselője is hirdeti, "innikell", hiszen óriási a hőség. Természetesen vizet.

Az utcai ruházat sem jelentett akadályt, de mindegy is volt, hiszen a labdát meg kellett szerezni.

Vannak, akik a foci helyett, az élet nagy dolgairól tartanak diskurzust.

A meccs közbe egyeseknek a hőséggel gyűlt meg a bajuk, míg mások már alig várták a mérkőzés véget jelző sípszót, ami jelezte számára: irány a WC.

Egymás iránt való tisztelet és becsület. Kell ennél több?!

A koncentrálás és taktikai megbeszélés között a jókedv sem maradhatott el. Bár a szóbeliket nem valószínű, hogy ennyire lelkesen várják tizenkettedikes diákjaink.

A nap folyamán 3 tizenegyes párbaj is volt. Mindegyik nagy népszerűségnek örvendett, a kapu körül ilyenkor 50-60 diák állt és figyelt feszülten.

Ránézésre ez is egy tizenegyes.

A levegőben, lassan repülő fokozatba váltó fejpárbaj történik, miközben a földről csodálják az eseményt a 12.a tanulói.

A 11b tökélyre fejlesztette könyökre feszítést.

Zajlik a tanári meccs. A kép bal alsó sarkában a tanári csapat Marco Rossija, Lázár tanárnő.

“Bálint, indíts!”- hangzik el Szakács tanár úr szájából, miközben mutatja is az irányt. A tanárok egyébként 6:0-ra verték az alsósokat, a felsősöktől pedig kikaptak egy góllal (0:1). A biztonság kedvéért amúgy azt a gólt is ők lőtték...


Fotó és szöveg: Beniczky Tamás, Magó Benedek, piarInsta

Design: Unicial Program: Florka