"Mindent meg kell tennünk, amit tudunk, sohase kevesebbet"
Sok embernek feltűnthetett az elmúlt hetekben, hogy az iskolai légkört megmozgatta egy különleges ember, Pedro Aguado piarista generális jelenléte.
2019. októberében kánoni vizitációja során iskolánkban is járt, találkozott diákokkal, csoportok vezetőivel, tanárokkal és itt volt a Piarista Pedagógiai Napokon is.
Mi ez a kánoni vizitáció? A rend generálisa körbelátogatja az összes piarista rendtartományt. Elsődleges feladata, hogy a szerzetesekkel beszélgessen, meghallgassa őket, illetve, hogy közvetítse feléjük a rend üzenetét. Végigjárja a piarista intézményeket, hiszen úgy tudja lelkesíteni az ott dolgozókat, hogyha ismeri őket.
A budapesti Piarista Gimnáziumban először a 10.b-ben járt, majd a DÖK-kel is beszélgetett. Szabadon kérdezhettünk tőle, illetve ő is mesélt, hogy milyen sokszínű a piarista világ. Pedro Aguadot érdekelték a terveink, mentalitásunk, kérdéseink és az ő kérdéseire adott válaszaink is. Egy közvetlen, ösztönző hangulatú beszélgetés végén oda lyukadtunk, hogy amennyiben ideje engedi, visszajön majd egy piarista diákokat segítő, elgondolkodtató, saját kérdéseinket, céljainkat megfogalmazó hivatás-napra, és természetesen majd a PaPi-bálra is.
Az előadás után rövid interjút adott a piarinstának. Olyan témákban kérdeztük, amelyeket fontosnak tartottunk, hogy beszéljen róla a diákságnak.
Forián-Szabó Miklós: A rendfőnök atya előadása alapján négy témában szeretnék kérdezni. Az első kérdés a budapesti iskolai közösségre vonatkozik, melyben az iskola szlogenje hirdeti, hogy különösképpen az idejárókat, hasonlóan a többi piarista iskolához, a közösség-tudás-jövő trió szellemiségében nevelik. Hogyan tudjuk ezt megélni, akár az iskolában, akár azon túl?
Pedro Aguado: Most spontán jön tőlem egy válasz. Azt hiszem, hogy ez a három dolog rajtatok, diákokon keresztül is közvetítődik, és nem csak a nevelőitek által. Akkor fog érvényesülni, ha valóban azt gondoljátok, hogy ez a szlogen igaz, és dolgoznátok is érte. Hogyha közösséget építetek, hogyha jól felkészült diákok lesztek, és hogyha egy más világért álmodtok, akkor valósággá válik ez a szlogen. A titka abban áll, hogy ezt éljétek is meg! Mert a dolgok nem csak szép szavakon keresztül adódnak át, hanem azon keresztül, amit teszünk. Az az ember, aki téged lát, akkor azt mondja, hogy igen, ez a fiatal tényleg egy másik jövőért dolgozik, a mostanitól különböző világért. Számomra ez az elképzelt út.
F-Sz. M.: Erről az elképzelt útról már volt szó az előadáson. Azt hallottuk, hogy tegyünk meg mindent a szegényekért, amit tudunk, legyen ez egy cél magunknak. Vannak Venezuelában is piarista testvéreink, akik a túlélésért és az iskolák bezárása ellen küzdenek. Segíthetünk nekik pénzadománnyal is, de ezen kívül mivel tudnánk nekik segíteni? A problémát jutassuk el minden emberhez, beszéljünk róla? Hogyan alakítsuk a tevékenységeinket ezzel kapcsolatban?
P. A.: Jó a kérdés. Két dolgot hadd mondjak. Úgy fogalmaztál, hogy mi úgy gondoljuk, hogy azt kell tennünk, amit tudunk. Ezzel egyetértek. Én azt tenném hozzá, hogy mindent meg kell tennünk amit tudunk, sohase kevesebbet. Hogyha már ezzel a mentalitással élsz, nagyon sok mindent tudsz már elérni. Van egy dolog, ez meglephet téged. Venezuelából nekem sokszor írnak. Tudod, hogy mi az amit a legtöbbször kérnek tőlem? Hogy imádkozzunk értük. Nem azt kérik, hogy küldjünk pénzt, hanem hogy imádkozzunk értük. Hogy meséljünk másoknak, hogy mondjuk el nekik, hogy ott mi a helyzet. Például ha egy nap csináltok egy ilyen szolidaritás-napot, egy kampányt Venezueláért, és annak a bevételét felajánljátok egy ottani iskolának, akkor egy formáló, alakító dolgot csináltok. Hat iskolánk van ott. Elég nagy kitettségében annak, hogy nem fogják tudni ott folytatni a munkájukat. Szükségük van segítségre, éppen ezért a te kérdésed gyönyörű. Imádkoznunk kell tehát értük, és keresni a lehetőségeit annak, hogy hol segíthetünk. Ebben mindannyian együtt tudunk velük működni.
F-Sz. M.: A beszélgetés kapcsán az éjszakai focibajnokság és PaPi-bál mellett volt szó egy ún. hivatás-napról is. Személyes benyomásom, hogy a piarista szerzetesekkel való beszélgetések során, legyen akár rendfőnök, akár növendék, sugárzik egy nagyon erős természetesség, közvetlenség, barátságosság, hiszen a diákokkal való törődést választották hivatásuknak, egy élő és valódi célnak. Milyen lépcsőfokai lehetnének, hogy ezt a természetességet magunkban fejlesszük?
P. A.: Hogyan léptessük előre ezt a projektet? Például a piaristák számára kifejező lenne, hogy beszéljenek a saját hivatásukról. Aztán számukra is izgalmas tapasztalat lehet, hogy gondolkodjatok ti, diákok arról a piaristáról, papról, kísérőről, akire szükségetek van, illetve vele kapcsolatban mire van igényetek. Arra is szolgálhat, hogy minden diák feltegye magának a kérdést, hogy mit akar kezdeni az életével. Tudnátok csinálni műhelymunkákat, hogy milyen kérdéseket tegyenek fel a diákok maguknak, hogy mit álmodnának az életükről. Azt gondolom, hogy egy ilyesmi projekt, jól átgondolva, nagyon sok dolgot beindíthat. És sokat segíthet a piarista szerzeteseknek is, hogy minél jobb válaszokat tudjanak adni a ti életetekre, a ti kérdéseitekre. Hogyha megcsináljátok ezt a programot, kérlek küldjétek el nekem ezt a programtervet, és ha tudok, el fogok jönni.
F-Sz. M.: Biztos vagyok benne, hogy az összes fiatal egy valódi célnak akar élni, keresve a hivatását, habár ezt a mai társadalom szereti elfelejteni. A magyarságunkhoz hozzátartozik egy egészséges történelemtudat, nacionalizmus, lelkesedés. A tradíciókhoz való kötődés miben segíti egy magyar piarista munkáját?
P. A.: Ez nehéz kérdés nekem, hiszen nem vagyok magyar. Szépen lassan megismerem a magyarokat, a magyar piaristákat, látok egy nagyon fontos dolgot. Nagyon eltökéltnek látom a piarista szerzetesek küldetésükben, és ez segíti őket a munkájukban. Azt látom a magyar fiatalokon, hogy nagyon szeretik az ő országukat, az ő identitásukat, a hagyományaikat, kulturájukat. Egy kultúra és egy egészséges identitás az akkor fog gazdagodni, ha kinyílik mások elé. Ha befogad, ha meghallgat, hogyha úgy értelmezi magát, mint egy nyitott befogadó identitás. Ahogyan társítod a befogadást a te személyes szereteteddel, odaadásoddal az országért. Szeretni Magyarországot egy jobb Magyarország szeretése. Egy igazságosabb, testvériesebb ország. Szeretni Magyarországot azt jelenti, hogy másokat is szeretsz. Nekem ez a nagy kihívás az identitásban; hogyan legyünk azok, akik vagyunk, úgy hogy közben szeretjük a többieket. Ez a kihívás nagyszerű. Kívánom, hogy te ebben az iskolában eszerint nevelődj. Sok bátorságot kívánok hozzá!
szöveg: Forián-Szabó Miklós, piarinsta
kép: Varga Koppány, piarinsta
