A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2020. november 27. péntek

Álommeló, személyesség, boldogulás - Interjú Molnár Lehel piaristával

Molnár Lehel piarista szerzetest, gödi és budapesti tanárt, a rendtartomány hivatásgondozásért felelős tartományi megbízottját kérdeztük hétköznapjairól, a "fokossal" való kapcsolatáról, munkájáról és hivatásának megéléséről, valamint a tanévre kitűzött személyes céljairól.

Most Gödön vagyunk, ahova ezzel az évvel kezdődően helyezték át. Hogy telnek most a napjai? 

Alapvetően Gödön vagyok, de van Budapesten is heti négy órám. Csütörtök esténként a késő éjszakáig nyúló egyetemista csoport miatt vagyok bent, olyankor ott is alszom. Itt Gödön vannak iskolai feladataim, tartok hittan fakultációt, társadalomismeretet, aztán vannak olyan tanórák is, amelyek sokkal inkább a diákok fejlesztését helyezik a középpontba, például a héttervezés, egyéni beszélgetés, mentorálás, hetente négy diákkal beszélgetek heti fél órát. Ezek is nagyon szorosan pedagógiai feladatok, nagyon örülök, hogy a gödi oktatásszervezési struktúrába belefér. Ezenkívül pedig a hivatáskultúra és hivatásgondozási megbízatásom van a tartomány részéről, de augusztus végétől az erdélyi jelenlétünkért is felelős vagyok. 

Erdélyi tapasztalatai egészen Segesvárig nyúlnak vissza, ahol felnőtt. Hogyan emlékszik vissza erre az időszakra?

Az iskolák tanórai jellege nyolcadikos koromig volt meghatározó, középiskolás koromban inkább az iskolán túli tevékenységeknek szenteltem több időt. Talán túl sok mindenben voltam benne. Osztályfőnökként nem is támogatnám, hogy a diákomnak ilyen sokféle tevékenységi köre legyen: iskolaújság, diákönkormányzat, disputa szakkör, természetjáró kör, ifjúsági hittan a segesvári káplánoknál, de a leghosszabb ideig emellett a cserkészet volt. Erdélyben más elnevezések voltak ugyan, mint itthon, de a cserkész segédtiszti képzésnek megfeleltethető képzést jómagam is elvégeztem. A piaristákkal is a cserkészeten keresztül találkoztam: Sík Sándor alapító tagja volt a magyar cserkészetnek. Azt merem mondani, hogy pont emiatt a magyar cserkészet nagyon piaristás. Aztán az is izgalmas, hogy ez hogyan hatott ki a piaristák osztályfőnöki munkájára.

Igaz, hogy egy Google-keresés nyomán lépett kapcsolatba a renddel? 

Már középiskolás koromban volt ez a történet, hogy keresgéltem a szerzetesrendek között. Valóban volt egy olyan, hogy beírtam a keresőbe - akkor még Yahoo-ba -, hogy pap, tanár, szerzetes, és a piaristákat adta ki. Találtam is jó írásokat piaristákról.

De középiskola után a gyulafehérvári szemináriumba jelentkezett. Hogyan lett mégis piarista szerzetes?

Korábban is volt bennem egy keresés, amelyben a tanárság fontos volt számomra. A szerzetességen is gondolkodtam, az információm és a tapasztalatom azonban nagyon kevés volt. A papság eléggé erősen bennem volt, emiatt született meg a döntés, hogy elkezdjem a szemináriumot. Az első két év egyébként filozófiai, nem is teológiai képzés volt, és az mocorgott bennem, hogy itt van ez a kétéves képzési blokk, és ezalatt szeretném tovább tisztázni magamban a hivatásomat. Ez ügyben léptem is, olvastam sokat Kalazanciusról. Kerestem a lehetőségeket, hogy találkozzak piaristákkal, és végül ez a két éves folyamat kristályosította ki bennem a gondolatot, így csatlakoztam a piarista rendhez.

Azt mondta, hogy a legnagyobb ajándék, amit kapott az a tanítói, nevelői karizma. Miért jó a 21. században tanárnak lenni?

Egy időben bosszantottam karrierista fiatalokat azzal, hogy mi az álommeló. Hogyan is szokták hirdetni ezeket? Rugalmas munkaidő, emberekkel foglalkozás, kreatív munka, talán csak a versenyképes bér hiányzik. Sőt, az szerintem kifejezetten méltatlan is. 

A pedagógusi küldetés, szolgálat nagyon is 21. századi munka. Hogyha azt nézzük, hogy a következő évtizedekben hány munkahely fog megszűnni, akkor látjuk, hogy pont a személyes kapcsolatot igénylő munkák meg fognak maradni, és fel fognak értékelődni. Pont ebben a távoktatásos időszakban tapasztaljuk, hogy iszonyú fontos a személyes találkozás, és pótolhatatlan része a pedagógus-diák-szülő kapcsolati hálónak.

Milyen kihívásokkal és nehézségekkel szembesül munkája során? Hol találhatjuk meg ezekre a választ?

A digitális eszközök tanulása, azok ésszerű felhasználása biztosan kihívás. Azt kell elismernünk, hogy nekünk, felnőtteknek folytonos feladatunk tanulni ezeket a lehetőségeket jól felhasználni. Például egy október 23-i előadást úgy tudtam koordinálni, hogy csak egy Google-dokumentumban dolgoztunk együtt, de mégis egy hatékony, kölcsönös alkotási élmény volt. De múlt szombaton elmentünk 20 pesti diákkal kirándulni. Ott, természetközelben, fizikai valónkban kiváló kommunikációs helyzetet teremtettünk egy egész napon keresztül.

Fontos, hogy pedagógusként próbáljunk meg újra és újra élő alternatívákat felkínálni.  De nem szembe kell pisilni a széllel, hanem a vitorlánkba kell befogni. Az örvényekbe pedig ne tévedjünk bele, keressünk alternatív utakat, ellensúlyozásokat.

Ha Magyarországon elhangzik az a szó, hogy “fokos”, emberek ezreinek ugrik be tanár úr arca. Hogyan viselkedik egy jó mémsztár?

Van ennek egyfelől egy humoros oldala. Megelőzve a koromat, már évekkel ezelőtt oktatóvideókat gyártottam - ma már minden pedagógus próbálkozik vele -, és az eredeti videó is a jókedv és a derű égisze alatt készült el. 

Érdekes fonáksága azonban a mai világnak, hogy amíg nem került elő ez a Coub-videó, addig 180-200 megtekintése volt az eredeti Youtube-videónak, ami azóta 15.000 körül jár. Annyi tanulságot leszűrtem, hogy készítettem egy videót jószándékkal és örömmel, amiből olyan összevágás született, ahol az alkoholizálást, részegre ivást és a csúnya beszédet magasztalják fel, és ez egyáltalán nincs összhangban az általam vallott értékekkel. Számomra teljesen idegen kontextusba lettem helyezve - hozzájárulásom nélkül -, emiatt árnyaltabb talán számomra ez a helyzet, de tagadhatatlanul kicsit ezért lettem ország-világ előtt ismert.

A fiatalok körében való széles ismertsége a budapesti iskolában is jelen volt. Tartott például futószakkört és retorikaképzést is diákoknak. Mi okoz örömet az iskolán túli tevékenységekben?

A korábban is említett személyességen túl a fejlesztés. Látom, hogy a futószakkörön az első hónapban valaki majd megpusztult abba, hogy egy Margitsziget-kört lefusson, de következő nyáron már a félmaratont lefutotta. Nyilván nem az én érdemem, de tudtam neki segíteni, hogy elinduljon a személyes fejlődés útján. A retorikánál is előjön, hogy akinek van egy istenadta tehetsége, azt fontos kibontatkoztatni. De csak egy átlagos történelemóra alatt is számos készséget fejlesztünk. Ugyanúgy örülök azoknak is, amikor valaki jól tud értelmezni egy szöveget, vagy éppen jól le tudja olvasni azt, hogy mi látható, vagy épp nem látható egy grafikonon.

A piarista tanároknál is megfigyelhető egy párhuzamos jelenlét: egyfelől a személyes közeg megteremtése a diákok felé, másfelől pedig a tudás átadása számukra az iskolai keretrendszerben. Hogyan tud ez harmóniában működni?

Végső soron az én személyes küldetésem az, hogy mások boldogulását segítsem. Egyrészt spirituálisan, hogy teljes életük legyen lelki értelemben, másrészt pedig az anyagi boldogulás. Ezek azért nem különülnek el teljesen. Nem is az van, hogy a vasárnapi diákmisén az örök boldogságukat munkálom, a szerdai történelemórán pedig az anyagi boldogulásukat segítem. 

Ez nem is mindig szembetűnő. Ha egy diákom majd olvassa ezt az interjút, nem biztos, hogy ez jut eszébe a tanórákról. Az óráknak van egy adott hangulata: haladunk, fűrészeljük az anyagot hétről hétre. Nem annyira látványos, hogy én a boldogulásukat munkálom, talán nem is annyira tudatos. A diákok végképp nem biztos, hogy ezt érzékelik, sőt! Valahol számomra ez a végső motiváció, hogyha nem is látszik feltétlenül, de ezt csináljuk.A piarista küldetésemet ezzel tudom összefoglalni: amikor diákokkal vagyok, igyekszem nem megfeledkezni sem a lelki, sem az anyagi boldogulásuk munkálásáról.

A tanév végén mit szeretne elmondani magáról a hivatásgondozásért és erdélyi jelenlétért felelős tartományi megbízott, gödi piarista tanár?

Tartományi szinten a hivatáskultúra és hivatásgondozás tekintetében szeretnénk könnyen használható segédanyagokat megalkotni Kalazanciusról, a hivatásról, valamint ezeket a tanárkollégákhoz eljuttatni. Határozottan vannak már előrelépéseink, de szeretnénk mindenki számára elérhetővé tenni. És természetesen nagyon hálás lennék a Jóistennek, ha nemcsak nagyszerű, hanem számos fiatal jelentkezne a szerzetesközösségünkbe.

Erdéllyel kapcsolatban szeretnék egy hosszútávú, fenntartható stratégiát megalkotni. Itt Gödön elsősorban az általam mentorált diákokat szeretném segíteni, hogy tudatosabban tudjanak döntést hozni magukkal és a szakmai pályájukkal kapcsolatban, illetve tervben van egy sikeres hittanérettségi is. A Kalazancius Mozgalmat meg szeretném tovább erősíteni. Szeretném, hogy Budapesten a hetedikesek érezzék magukat alázatosan piarista diáknak, a tizedikesek pedig szövegértelmezési és szövegalkotási készségeikben legyenek egyre jobbak. Alakuljon egyre jobban egy piarista egyházi közösség az egyetemista csoportok, diákmisék, piarista közösségek vonzásában.

Személyesen pedig a bontakozó nordic walking tudásomat szeretném kamatoztatni.

Mit üzenne a fiataloknak? Egy Lehel-tanáruras elbúcsúzás?

Vagány élet a tanárság, a papság is nagyon menő, a piaristaságot pedig érdemes megismerni.

Mostanában csalogat egy gondolat, ami az ifjúsági szinódussal érkezett meg hozzánk, ez a szinodális gondolkodás. Leegyszerűsítve azt jelenti, hogy partnerként és a Lélekre is figyelve működünk. Ez is szépen bontakozik, amellett, hogy kihívás is, és szép távlatokat nyitogat előttünk. Erre szívesen hívok mindenkit - szerzeteseket, házasokat. Legyünk együtt! 


Szöveg: Forián-Szabó Miklós
Fotók: Márkus Roland

Design: Unicial Program: Florka