A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2022. április 8. péntek

Egyszer volt hol nem volt, immáron harmadszor

Két év kihagyás után idén harmadik alkalommal került megrendezésre a Piár Fesztivál. A 2022. április 6-án zajló eseményen 30 önkéntes diák és egy egész osztály mutatott be produkciókat, amelyek 6 helyszínen voltak megtekinthetőek. Szemmel láthatóan az egész iskola élvezte a programot és mindenki nagy lelkesedéssel tért vissza a 6. órára.

A IV. emeleti folyosón állok: szerda, 5 perccel 13:00 előtt. Egy nagy hangos kiáltás a folyosó egyik végéből, a következőt hallom: “Készül már a cikk?” - kérdezi az egyik diák. Egy másik sarokból a következő felelet érkezik, hasonló kurjantással: “Ismered azt a mondást, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik?!” Ekkor frappáns visszavágásra lesz figyelmes a liftből éppen kiszálló Nyitrai tanár úr: “Hagyj már fel a folytonos okoskodásoddal! Inkább tanulmányozd azt a modern alkotást az udvaron, hogy részletesen be tudd mutatni rajzórán.”

Az iskola összművészeti fesztiváljának nevezett programján vagyunk. Diákok mutatják be tehetségüket diákoknak. Az iskola ezen eseményének a gimnázium különféle helyiségei adtak otthont. Adta magát, hogy az énekteremben zajlottak a zenés produkciók, az orgonás performanszok a kápolnában, a folyosók pedig kiállítóteremmé módosultak, miközben a tornaterem méretű udvaron pedig rögtönzött csatatér alakult ki.

Kezdődik a móka

Mindezt pedig belesűrítve az ötödik órába. 12:15-kor megszólalt a csengő. Ekkor hatalmas üvöltözés támadt a negyedik emelet folyosóján. A 11.b osztály dühöngő serege rontott be az iskolakertbe. Berohanásuk után háromszög alakzatot vettek fel, mind egy irányba nézve. Ekkor ékes maori nyelven csendült fel a haka. A diákok szinkronban ordították a maori rigmusokat, combjukat verve, és talpukat a földön ütemesen dobbantva. Olyan volt ez, mint egy felszabadult latinragozás. Az nem volt világos, hogy az iskolarendszer adta frusztrációt végre magukból kiöntő diákokat, vagy a hakát önmagáért szerető, lelkesen hakázó fiatalokat látunk.

Nem szokványos művészet

A néhány perces produkció akár egyes tanórákon is elférne, de a nagy felhajtással és figyelemmel kísért, a 11.b osztály által bemutatott haka után a Street Art (oké, magyarul graffiti) világába bevezető Salamin Ákosra zoomoltunk. Mármint élőben, kis zével. Fülünket egyből egy találó komment ütötte meg “Jó büdös ez a festék! Hát igen, nem véletlen van rajta maszk”. Majd mire újra visszatérünk a saját gondolataink világába, egy újabb foszlányt kapunk el két jómadár szájából: “Jé, még csak itt jár, mi tart neki ennyi ideig?!”. A neopiaros művészeti alkotás több lépésben született meg, de inkább mutatjuk is:

Ezt az újragondolt piarista logót talán még a 444-es piarista öregdiák Szily László is megkívánná, amikor piarista emlékeit idézi random felocsúdva egy-egy cikkében.

Igazi vitézek

A Street Art-tal párhuzamosan a terasz másik sarkában egy hagyományőrző produkciónak lehettünk szemtanúi. De ne ugorjunk ennyire előre. A harci műveleteket látva az első ámulatból kikecmeregvén azon törtük fejünket, megnézzünk-e más előadókat. Az éles szablyacsörgés azon nyomban felkeltette érdeklődésünk, így a teraszon ragadtunk. Aztán hirtelen váltással a diáknép-áradattal sodródtunk a harctér felé. Miután a jövés-menés abbamaradt, a hagyományőrző csoport vezetője a maradék sétálgató embereket is éles hangon hívta össze. A fegyverek bemutatása után egy kisebb történelmi előadást hallhattunk a párbajok és a huszárság intézményéről. A kisebb szónoklat - Bán tanár úr történelemórai részletessége - után a gyakorlat útjára tértünk. 20 darab szivacskarddal két csapatra oszlottak a lelkes jelentkezők, piros-kék szalaggal jelezvén hovatartozásukat. Miután a szabályok elhangoztak, a két csapat harcosai egymásnak vetették magukat, mint patronás a piaristának az első testvérosztály-találkozón. A lelkesedés kitartó volt, a 6. óra kezdetét jelző csengőig több összecsapás is lefolyt. A csatából talán csak a tanáraink hiányoztak.

Hiába a ragyogó napsütés, nem minden a terasz

Nem mi vagyunk a legnagyobb gimnázium, de színes diáksággal rendelkezünk. Ezt mutatja a zenei produkciókat bemutató jelentkezők száma is. Isteni sugallatra, avagy legfőképp a kápolnából kiszűrődő tapsvihar hallatára, még ha kicsit bátortalanul is, de beléptünk a komolyzene pestipiaros csarnokába, a kápolnába. Ezt a lehető legjobbkor tettük, mert pont akkor szólították a tettek mezejére, iskolánkat nagy elkötelezettséggel vezető, és a diákok által csak monogramján emlegetett Horváth Bálint igazgató urat. Horváth tanár úr zongoratudását csillogtatva kápráztatta el a bent ülő diákokat. Lassan az óra végéhez közeledve Melegh tanár úr szentélyét, a zenetermet is meglátogattuk. A terem tömve volt csupa érdeklődő arccal és néhányan még ütemre is mozogtak a produkció közben. Igaz, ez a zenekényszeres mozgás inkább énekórai megfigyelés útján elsajátított készség, mintsem önálló lendület lehetett a srácok részéről. Esetleg csak simán egy ének ötösre gyúrtak ők is. A fellépő fiatalok csellón, bőgőn, klarinéton és még basszusgitáron is játszottak.

Bár értesüléseink szerint úgy tudtuk, lesz külön tanári produkció, végül csak Ujházy tanár úr klarinétozásának, valamint Melegh Bernát és édesapja közös előadásának örvendhettünk.

Összességében egy sikeres programot zártunk, láthattuk tehetséges diáktársaink kibontakozását, ami nagyszerű dolog. Erre különös lehetőséget adott az idei a PiárFesztivál. Azzal együtt, hogy megismerkedtünk a bajvívás és a Street Art világával, és a szemfülesek Márkus tanár úr spanyoltudását is lecsekkolhatták, aki a nemzetközi piarista gazdasági főgórékat vezette körbe a fesztiválon.

Az esemény végén Posta István főszervező tanár úr is pozitívan értékelte a programot. Innen is köszönjük neki a fesztivál megszervezését!

szöveg: Környei Kristóf, Magó Benedek, piarInsta
fotó: Beniczky Tamás, Borka János

Design: Unicial Program: Florka