Diófa árnyékában üldögélés

Mi a legidegesítőbb egy diákban? Mi Szakál tanár úr bakancslistája? Születésnapi interjút készítettünk a 40. születésnapját ünneplő Szakál Ádám Sch.P. tanár úrral.

Mit jelent a Tanár úrnak 4 évtized?

Tényleg igaz az, hogy benne élve nem érzékeli a kortárs ember, hogy történelmi léptékű időt élt, azaz él meg. Jó pár éve fordult már elő, meglepő is volt elsőre, hogy a szülővárosomban, az utcánkban „lecsókolomoztak” a gyerekek, de belül fiatalabbnak érzem magam. Egyszer a rendtársaim csak kb. 10 perc alatt tudtak meggyőzni, hogy tényleg annyi éves vagyok, amennyi. De lehet, hogy a diákok már vénembernek látnak, ha a lépcsőn felfelé menet lihegek. És érdekes, hogy figyelnem kell már rá, hogy ne kezdjek el „bezzegelve” mesélni a gyerekkoromról. Merthogy ugye én nemcsak cserkész voltam, hanem egy évig még úttörő is.

Mi volt a legviccesebb ajándék, amit szülinapjára kapott?

Természetesen a Sárga Elefánt. Meglepetésként talán az előző osztályom egyik köszöntése, amikor reggeli negyed órában ügyesen eljátszották, hogy alig jutott eszükbe, amolyan „maradj már állva óra elején, itt egy sportszelet” köszöntést csináltak. Aztán az tényleg meglepetés lett, amikor a délelőtt második felében, a töri órán váratlanul egy torta is előkerült. Persze esélytelen volt ezután feleltetni.

Mi volt legmeghatározóbb élménye élete során?

Nincs ilyen, hogy legmeghatározóbb élmény, inkább sok élmény ért. De ha már valami vissza-visszatérő élményt kellene választani, akkor az a természet, különösen is az erdő élménye. Erdőben kalandozni mindig szerettem, befogadja az embert, de közben vad és kihívásokat is jelent, így szerénységre is int. Meg van benne sok finom málna, szeder és szamóca. A nemesített rokonaik nem érik utol azokat az ízeket!

Ha utazhatna az időben, a jövőbe, vagy a múltba menne vissza inkább? És miért?

A múlt érdekelne jobban, azt hiszem. Szoktam pl. gondolkodni, hogy a valóságban milyen lehetett, amikor egy több ezres lovashadsereg vonult valahol, vagy amikor még kevesebb település volt, kevesebb úttal, milyen lehetett a sok érintetlen rengeteg, vagy egy falu, ahol este tényleg csak egy-két viharlámpa világított, nem közvilágítás. Persze, azért visszajönnék a mába, mert én is puhány vagyok már a régi életmódhoz.

Kényelmes a reverenda?

Tényleg azt gondolom, hogy túlfűtött az épület, és az egyszál pólós diákok, meg a reverendában izzadás igazolja is. Szóval olyan 18-20 fokban kellemes viselet, mint egy pulóver, persze ez nagyon függ attól is, hogy milyen anyagból van. Az első reverendámnak volt a legjobb anyaga ilyen szempontból. A másik előnye, hogy akármilyen nadrágot hordhat alatta az ember, bár azt hiszem a diákoknak ez nem nagy szempont.

Eddig hány reverendája volt a Tanár úrnak?

Kettő saját, amit rám szabtak. És néhány használt, amit kicsit morbid módon „halott” reverendának szoktam hívni, mert elhunyt rendtársaktól lehet megörökölni, ami tulajdonképpen akár egy szép dolog is lehet. De pl. az is látszik, hogy voltak már hozzám hasonlóan termetes szerzetesek.

Mi a legidegesítőbb egy diákban?

Ha megsértődik. Úgy gondolom, hogy az iskolában olyan szerepeink vannak, amelyekre kölcsönösen szükségünk is van. Ha rászólok, vitatkozok egy diákkal, akkor ne kezdjen el sértődöttet játszani, pl. ha 12-es, és vele is betartatjuk a szabályokat. Nem az zavar igazán, ha rosszat csinál vagy próbál megszegni valami szabályt, hanem ha utána lebukva ki akar lépni az egész rendszerből. Ezzel összefügg a hazugság kérdése is. Ha elrontottál valamit vállald. Akkor megmenthető vagy, meg lehet neked bocsátani. De ha maradsz a hazugságban, a többi dolgod is hazudós ízű lesz. Nem értem azokat a diákokat, akik nem nyíltak, és nem csínytevésekre gondolok, és aztán mégis „jogokat” követelnek. Az iskola egy kommunikációs tér is, együttműködésre épül.

Hova szeretne eljutni még életében a Tanár úr, van-e „bakancslistája”?

Érdekes, ez egyre szűkül. A Kárpátok fenyvesei még érdekelnek. Ha nagyon messzire gondolok, akkor a Sziklás-hegység, a vadon, ahol úgy lehet barangolni, hogy nincs út, nincs civilizáció. Ez érdekelne még. És talán még egy-két folyó, amin nem eveztem még. Talán a repülés, egy terepasztal építése, az asztalosság kitanulása. Feladatként pedig kellene még foglalkozni a cigány gyerekekkel is, ez eszembe szokott jutni. De ha csak úgy valahová szívesen képzelném magam mostanában, az a diófa árnyékában üldögélés egy füves kertben, ahol időnként megkavarjuk a bográcsban reggel óta lassan rotyogó pörköltet és néhány pohár limonádé mellett beszélgetünk. Hű, ha ennyi időnk lenne, akkor még tán úgy is szóhoz jutna mellettem mindenki, hogy én is mindent elmondtam, ami eszembe jut.

szöveg: Vida Gergely, PIARINSTA
fotó: Márkus Roland SP, Szabó Márton