A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2022. május 18. szerda

Sík Sándor főnöknek is szuper volt - interjú Urbanek Rudolf piaristával

Piarista diákgenerációk híres osztályfőnökével, Urbanek tanár úrral hosszas együttlétünk során diákkoráról, piarista hivatásáról és az életében bekövetkezett változásokról beszélgettünk. A Kalazantínum Rendház "15-ös" szobájában ülünk, az ezzel szomszédos konditeremben teker délelőttönként Urbanek atya, aki a rendház legidősebb tagja. Talán nem véletlen, hogy a fiatal piaristák között van: szellemileg, testileg és lelkületében is egy fiatalos, beszédes piarista atyával beszélgettünk, akit megpróbáltunk "kikérdezni" a szerénységéből.

Vallásos családba nevelkedett?
Igen, édesanyám és szülei nagy katolikusok voltak, de az általános iskolában ez az én életemben kissé elmaradt. A papság akkoriban nem érdekelt, kisgyerek voltam. Láttam, hogy mit csinálnak a papok, de különösebben nem hozott lázba.

Tanár úr piarista szerzetes, pap. Miért pont a piaristák?
1944-52-ig jártam általános iskolába. Amikor nyolcadikos voltam, kitűnő bizonyítványom volt, de így se kerültem be állami iskolába, mert osztályidegen voltam. Ebbe az apám nem nyugodott bele, próbált jobbra-balra lehetőséget találni, és akkor megtudta, hogy vagyunk mi piaristák. Édesapám elhozott a budapesti Piarista Gimnáziumba, bementünk Balogh igazgató úrhoz. Nagy örömömre volt még egy hely. Megnézte a bizonyítványom és azt mondta, fel vagyok véve.

Afelől nem is érdeklődött igazgató úr, hogy milyen magatartása volt?
Nem emlékszem pontosan, de nem voltam rossz gyerek. Amolyan kis csibész 14 éves voltam, aki kamaszkora elején járt. Rakoncátlankodtam néha, de mindig tudtam, hol a helyem és azt sem felejtettem el, hogy utolsóként isteni gondviseléssel kerültem be a gimnáziumba.

Hányadán állt a tantárgyakkal?
Szerettem a geometriát, így először mérnöki pályára gondoltam, de minden tantárgy jól ment, jó eszem volt. A biológia iránti szeretetem kialakulásában nagy szerepet játszott akkori tanárom, akit nagyon szerettem. Jól is ment a biológia. A földrajz felé pedig már gyerekkorom óta nagy érdeklődést mutattam. Egyébként a fizikatanárom két év alatt egyszer se hívott ki felelni. Talán, mert tudta, hogy mindig készülök.

Akkor már tudjuk, hogy elég okos volt, így bátran ment tanárnak. Mikor döntötte el, hogy szerzetesnek áll?
Tetszett az egész piarista lét, a tanáraimat becsültem, derék osztálytársaim voltak. Egyszer úgy ébredtem, hogy másféleképpen láttam a világot. Van azért ilyen. De nem mondtam ám senkinek, megtartottam magamnak. Kicsit azért is, hogy nehogy kivételezzenek velem a piaristák.

Érettségi után hogyan történt a rendbe való belépése?
Érettségi után hárman jelentkeztünk novíciusanak, de csak kettőnket vettek fe, ennyit engedélyezett az állam. Én is köztük voltam. Ha nem lettem volna, akkor ezt az interjút sem csinálhatnánk most.



Akkoriban zűrös idők jártak. Nem aggasztotta a kérdés, hogy a rend hogyan fog tudni működni?
Engem annyira nem. Szerény keretek közt, de tudtunk működni. Sík Sándor májusban jött, megnézett minket fiatalokat, hogy azért mégis kiket vesz fel a rendi keretbe. Akkoriban ugyanis ő volt a tartományfőnök. Egy nagy szent ember volt. És főnöknek is szuper volt! Szóval amikor felvett, ‘56 májusában, akkor azt mondta “nagyon örülünk hogy jöttök, de arra is gondoljatok, hogy nem biztos hogy élethosszig tartó lesz ez. Isten szándékat nem ismerhetjük, és az Ő kezében vagyunk”. Úgyhogy így vágtunk neki a novíciátusnak.

Hol folytatta tovább tanulmányait?
‘56-tól tanultam teológiát majd ‘60-tól az ELTE TTK-n biológia-földrajz szakra jártam. 1964 májusában a pesti piarista kápolnában szentelt pappá a váci püspök.

Sikeresen lediplomázott. Mikor és hol kezdett tanítani?
Amikor végeztem az egyetemen, a rá következő tanévben Pesten tanítottam, majd lekerültem Kecskemétre. 19 évet voltam ott, az első év után osztályt is kaptam és onnan nem volt megállás, zsinórban osztályfőnök voltam, amíg vissza nem helyeztek Pestre. Élveztem nagyon a vidéki életet, mert előtte még soha nem éltem Pesten kívül. Azért is volt érdekes, mert az egész országból jöttek gyerekek a kecskeméti kollégiumba.

Hány osztálya volt tanár úrnak?
Kecskeméten öt, Budapesten négy.

Mint kiderült Budapesten és Kecskeméten is sok osztálya volt. Osztályfőnökként vitte túrázni a diákokat?
Mi az hogy?! Bejártuk egész Magyarországot. A gyalogtúráktól kezdve vízen és még kerékpáron is nyomtuk az ipart. Az első osztályomból pár gyereket Budapestre hoztam legelőször, hogy ismerjék meg a fővárost.

Az országhatáron túlra nem mentek kirándulni?
A korabeli viszonyok miatt, ha akartunk volna se tudtunk volna menni.

És tanár úr járt külföldön?
Igen, akkoriban, mikor már újra Pesten voltam. Nagyon jó volt a biológia-földrajz tanári közösség és velük mentem. A Fazekasba szerveződtünk össze azokkal, akik bírták és akarták az ilyen utakat, és szakmailag is érdeklődtek. Velük kezdtem járni ‘84-ben “magunk szervezte” túrákra ide oda amoda és mindig egy-egy szaktanár vállalta az adott települést, hogy bemutassa. Majd később egyedül bejártam Európát 70-100 dollárból. Volt, hogy naponta kétszer ettem, mert nem jöttem volna ki a pénzből, ha többet eszem. Fiatal voltam, megtehettem.

Tengerentúlon volt már?
Igen, a Szentföldön már kétszer is voltam, ezek az utak meghatározó része, pillanatai voltak az életemnek. Egészen más ott a szemlélet. És amikor visszajön az ember, s jobban megérti, miben volt, az övé is változik.

Tanár úr úgy nőtt fel, hogy minden tanára piarista szerzetes volt és tanári életét is így kezdte. Milyen volt, amikor az iskola tanári karában megjelentek a civil pedagógusok?
Elsőre furcsa, szokatlan volt, az elején akadtak ebből gondok is. Miattunk: még nem volt meg rá a praxisunk, hogy kiket vegyünk fel és miért, kikkel fogunk tudni kölcsönösen együttműködni. Volt, aki nem is volt hívő, volt, aki csak az iskola hírneve miatt jött, vagy éppen azért, mert itt talán kevésbé problémásak a gyerekek, de ez nem így működik.

Akkor hogyan működik?
A kommunizmus ideje alatt talán túl sok időt voltunk magunkban szerzetesek, egy nehézségekkel terhelt, ha úgy tetszik, traumatizált időszakban. Egy ilyen ideológiailag zárt térben, miközben azért mégis bátor lépéseket és gesztusokat gyakoroltunk a rendszerrel szemben, kicsit magunkba is zárkóztunk szellemileg. Önteltek is lettünk. Azt gondoltuk, “mi vagyunk a rend, mi vagyunk az egyház”, de aztán talán megértettük, hogy együtt építjük a piarista iskolákat szerzetesek és nem szerzetesek, tanárok és diákok egyaránt. Ha jól értem, manapság azt az együttműködést keressük az új kollégákkal, amelyben nemcsak jó iskolát, hanem piarista iskolát akarunk együtt csinálni.

Volt, amikor úgy érezte, elbizonytalanodott hivatásában, s azt gondolta, mégse ez lesz a jó? Netalán a kilépést fontolgatta a rendből?
Növendékkoromba se volt, pedig csajokkal jártam együtt egyetemre. Intelligensek, jól neveltek voltak. Még most is néha összejárunk.

Egy újabb váltás volt, amikor a piarista iskolákat is koedukálták. Ezt miként élte meg?
Az elején azt hittem, azt hittük - mi idősebbek -, hogy nem lesz már “olyan jó”. Így utólag azt mondom, talán jobb is, többek között azért, mert így inkább megismerik egymást a fiatalok, lányok és fiúk, és később könnyebben megy az ismerkedés is. Nem az lesz, hogy soha nem találkozott, beszélt lányokkal, és akkor majd azt se tudja, hogyan álljon neki az ismerkedésnek.

Tanár úr nyugdíjas.
De még mennyire!

Most, hogy már nem tanít, azt még elárulná, hogy hétköznap milyen elfoglaltságai vannak?
Reggel hét körül szoktam kelni, egy órát teszek-veszek, olvasgatok, majd reggelizem. Délelőtt szoktam sportolni, felülök a szobabiciklire, tekerek, olvasgatok, néha járok úszni. Délután gyóntatni szoktam járni, meg misézek. Nyugalmas nyugdíjas napok.


Interjú: Magó Benedek, piarInsta
Fotó: Márkus Roland SP

Design: Unicial Program: Florka