A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2017. november 27. hétfő

Nyílt Nap a "kegyes iskolákban"

A Pesti Piar idei nyílt napja 2017. november 25-én nemcsak, hogy hozta a színvonalat, hanem sokak szerint párját ritkítóan jól sikeredett. Ezzel méltán képviselte a 300 éves gimnáziumot, az iskola sokrétűségét, színességét, igényességét és persze minket, a diákokat.

A délután alkalmából képviseltették magukat a különböző tantárgyak (bemutatók formájában), az iskola közösségei (lamantin, cserkészet), különféle sportok (foci, floorball, kosárlabda), teaház és nem utolsó sorban, nagy sikert aratva a nekünk (piarista diákoknak) már-már hétköznapinak tűnő pingpong és csocsó. A tantárgyi bemutatók mind jól sikerültek, de talán ezek közül is kiemelkedően a ,,szépséges” kémia és persze a fizika és biológia tudományáé. Ehhez hasonlóan még egy nagyon szimpatikus kezdeményezés a szintén sikerrel zárult a 4. emeleti teaház, melynek székein egy kis megnyugvásra leltek az iskolába látogató leendő diákok és szüleik (talán inkább a szülők).

Ha egy szóban kéne összetömöríteni a nyílt napot (bár azt annak sokszínűsége miatt közel lehetetlen, ámbár ha mégis megpróbálnánk), azt mondhatnánk rá, hogy „fergeteg”, hiszen ez magában foglalja a forgatag és a fergeteges kifejezés kettőst…

Szöveg: Wettstein Márk (10.b)
Képek: Berky Bence (11.b)

Címkék: Beszámoló

Design: Unicial Program: Florka