A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2022. január 7. péntek

Házszentelést tartottunk

„Legyen benne egészség, tisztaság, türelem, alázat, jóság, szelídség, szorgalom, engedelmesség és hálaadás az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek” - hangzott el a házszentelés könyörgésében.

A nyugati kereszténységben január 6. a vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe. Ennek szellemében gyűlt össze a gimnázium diáksága a délelőtt folyamán iskolánk kápolnájában, hogy szentmisét ünnepeljen.

A szentmise főcelebránsa Guba András atya volt, a prédikációt Márkus Roland tanár úr mondta. Tartalmas, jó mise volt. Az ilyet onnan lehet tudni, hogy utána a tanórákon is a prédikáció aprólékos kifejtését hallgathatják tanáraiktól a diákok.

A következő órákban tömjén illata lengte be az iskola folyosóit. Márkus Roland tanár úr vezetésével a mise után indult körútjára a házszentelő különítmény, hogy felvéssék az ajtófélfákra a “20+C+M+B+22” rövidítést. (Christus Mansionem Benedicat, jelentése: Krisztus áldja meg e hajlékot.)

Egyszóval áldást kapott a diákok háza, azaz az osztályterem, a benne lakozókkal együtt. Sikerült vidám pillantásokat csalni az arcokra, ám közel sem biztos, hogy ennek elsődleges oka az ünnep iránti érdeklődés volt, hiszen remek alkalom nyílt a diákok számára, hogy rövid szünetet tarthassanak a tanulásban.

Az idei házszentelés nemcsak az iskola diáksága, de a házszentelők számára is hozott izgalmakat. “Hát ez az! Gyűlölöm és szeretem!” - hangzott el a tanári felkiáltás, amikor kopogást követően belépett az házszentelő különítmény az egyik kilencedikes irodalom órára, ahol Pehartz Tamás tanár úr éppen az Odi et amo c. vers mélységeibe húzta be a diákokat. Vagy ott volt még a 12.b osztály történelemórája, ahol Bán tanár úr mellett a táblára vetített Sztálin-kép is kapott némi tömjénfüstöt. És akkor Tüskés tanárnő woodoo babáját még nem is említettük.

A tantermek és szaktantermek megáldása mintegy két órán keresztül zajlott. Ezalatt az iskola teljes diáksága együtt imádkozhatott házszentelő tanár úrral és a szentelést segítő végzősökkel.


Beniczky Tamás, piarinsta

Design: Unicial Program: Florka