A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2021. június 17. csütörtök

„Neked más úton kell járnod!”

Lezárjuk a 304. tanévet.

2021. június 15-én tartottuk a tedeumot. A tanévzáró szentmise és ünnepség elején a végzős évfolyam - a májusi online ballagás után - személyesen is elballagott. A járványhelyzet miatt az iskola egy része a kápolnában, másik része az osztálytermekből követte a idei tanévzáró ünnepséget.

A tanévzáró szentmisét követően a díjak és jutalmak átadása következett. A jutalmazások sorát a három legelőkelőbb díjjal nyitottuk. Ezek közül első a Kalazancius emlékérem, majd a Sík Sándor-díj. Ezeket a tartományfőnök úr adományozza a tanári kar felterjesztése alapján. Ezt követte iskolánk Emlékérme a tanári kar szavazata alapján, majd a tanulmányi- és sportdíjakat adtuk át.

A Piarista Rend magyaroszági műkédésének 300 éves jubileuma alkalmával 1942-ben alapított Kalazancius Emlékérmet olyan tanuló kaphatja, aki példamutató jellemű; a gimnáziumi évek alatt végig kimagasló tanulmányi eredményt ért el, osztályközösségében pedig építő és megbecsült volt. Az iskola 304. tanévében a tanári kar felterjesztése alapján a Kalazancius érmet a tartományfőnök úr Hunyár Kenéz Sebestyén 12.b osztályos tanulónak adományozza.

Kenéz az elmúlt évek mindegyikében kiemelkedő tanulmányi munkát végzett, az utóbbi két tanévet kitűnő eredménnyel zárta. Osztálytársai bármikor fordulhattak hozzá tanulmányi problémáikkal, önzetlenül, világos, lényegre törő magyarázataival segítette őket. Az osztályprogramok szervezésében meghatározó szerepet vállalt. Ötleteivel, kreatív javaslataival, tevékeny részvételével járult hozzá ahhoz, hogy az osztályközösséget erősítő programok megvalósulhassanak. Két évig képviselte az osztályát az iskolai diákönkormányzatban, aktív szerepet vállalt többek között az első két Papi-bál és a DÖK-nap szervezésében. Nemcsak tanulmányi eredménye és közösségi szerepvállalása, hanem nyugodtsága, barátságossága, derűlátása is hozzájárult ahhoz, hogy osztályának egyik legelfogadottabb tagja lett. Kenéz példamutató jelleme, kiemelkedő szorgalma, az osztály és az iskola közösségi életében vállalt szerepe miatt méltán kaphatja meg a a Kalazancius-díjat.

A Sík Sándor-díjat 1964-ben egy hálás örediákunk alapította, hogy Sík Sándornak, a magyar piarista diákok önzetlenszívű atyjának emlékét megörökítse. A Sík Sándor díjat olyan tanuló kaphatja, aki példamutató jellemű és szorgalmú;
osztályában közösségi munkát végző és megbecsült volt. A tanári kar felterjesztése alapján a Sík Sándor-díjat a tartományfőnök úr Kiss Domonkos Pál 12.a osztályos tanulónak adományozza.

Domonkos hat éven keresztül a 2021.a osztály meghatározó tagja volt. Középiskolai évei alatt kiváló tanulmányi eredményei és példamutató magatartása miatt osztályközösségének megbecsült tagjává vált, az osztály közösségi életét formáló munkában mindvégig az élen járt. Áldozatos közösségi munkája, szorgalma és képességeinek megfelelő tanulmányi eredménye miatt terjesztettük fel a Sík Sándor-díjra.

A budapesti Piarista Gimnázium tantestületete ISKOLA EMLÉKÉREM-mel tünteti ki azokat a végzős diákokat,
akik a piarista közösségért áldozatos munkát végeztek. Az emlékérmet a tanári kar döntése alapján e tanévben Izsa Szabolcs Hunor 12.a, Biró Zsombor és Urbán Balázs 12.b osztályos tanulók kapják.

Szabolcs hat éven keresztül társai közül kiemelkedett tanulmányi eredményeivel és példamutató magatartásával. Osztályközösségének megbecsült tagjaként tanulmányi során áldozatos munkát végzett a piarista közösségért.

Zsombor hat éven át kiemelkedő tanulmányi eredményt ért el, emellett mindig figyelmet fordított arra, hogy osztálytársai tanulmányi munkáját is segítse. Az osztályközösségi programok aktív szervezőjeként és résztvevőjeként kitűnt társai közül. Két éven át DÖK-képviselőként tevékenykedett. Állandó tagja volt az iskolai AVK-nak. Nyugalma, kiegyensúlyozottsága elősegítette közösségi szerepvállalását, hozzájárult ahhoz, hogy társai problémáikkal bármikor fordulhattak hozzá.

Balázs diákévei alatt kitartóan vett részt a Kalazanczius-mozgalomban, ahol meghatározó tag volt hat éven át, az utóbbi két évben vezetőként tevékenykedett. A hétről hétre elkötelezetten végzett lelkes, lelkiismeretes munkája mellett csoportjának 2019 szeptemberében kirándulást, a mozgalom tagjainak 2020 augusztusában egyhetes nagytábort szervezett. Hetedikes gólyatáborban 2019-ben az osztályfőnökök munkáját segéd táborvezetőként támogatta. Példaértékű munkát végzett a iskolai sportélet fellendítésért, a röplabda és kosárlabda népszerűsítéséért. Barátságos jellemének, szervezőtevékenységének köszönhetően az iskola ismert tanulója.

A humán tudományok területén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért oklevelet és jutalmat kapott Hetényi Csongor Ádám 12.a és Sipos Marcell 12.b osztályos diákunk.

A művészetek területén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért oklevelet és jutalmat kap Zaránd András 12.a és Molnár János 12.b osztályos diákunk.

A természettudományok területén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért oklevelet és jutalmat kapnak Stier Máté András 12.a, Faller András és Pollner Zsigmond 12.b osztályos tanulók.

A sport területén nyújtott kiemelkedő és lelkes teljesítményéért oklevelet és jutalmat kapnak Kis-Tamás Bence 12.a, Joó Máté és Urbán Balázs 12.b osztályos diákjaink.

Gratulálunk!

 

A tanévzáró szentmise és ünnepség közvetítése alább visszanézhető, benne Acél Zsolt tanár úr „Neked más úton kell járnod!” kezdetű prédikációjával.

 

Design: Unicial Program: Florka