A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2018. november 24. szombat

“Itt és most!” - az iskola 2018-as Patrocíniuma

Az idei Patrocínium ünnepi szentmiséjét Elek László jezsuita szerzetes, piarista öregdiák mutatta be. Koncertsorozat a hozzánk járók előadásában, tanári fellépések mindenféle érdekes témában, II. Császárok Klubja döntő, a tanárok felszolgálásában ünnepi ebéd. Összefoglaló a november 23-i Patrocíniumról.

A kilenc órakor kezdődő szentmisét Elek László, pesti öregdiák, nemrég pappá szentelt jezsuita mutatta be. A prédikációban egykori emlékeit felidézve, kötetlen hangnemben, a Patrocíniumhoz való helyes hozzáállásról beszélt. Ahogy a címben írtuk: a fő mondanivalója az volt, hogy éljük meg a Patrocíniumot itt és most, ne csak a múlttal és jövővel foglalkozzunk, hanem azt nézzük, most mit tudunk tenni. Ugyanez igaz a hitbeli életre: ne halogassuk a megbocsátást, köszönetmondást, beszélgetést. Tegyük meg most, ahogy Jézus is erre hívott a mai evangéliumban: csak azok juthatnak be a mennyek országába, akik olyanok, mint egy kisgyermek. Legyünk mi is gyermekek!

A szentmise után ünnepi koncert vette kezdetét az énekkarosok, egykori és régi diákok, az igazgató úr, énektanárok, és meghívott zenészek előadásában. Ezután következtek a szabadon választhatott programok, melyekről csak néhányat említünk ízelítésképpen: az egyiptomi utazásról beszámoló, izgalmas társas-, és csapatjátékok, film-ínyencségek, irodalmi és lelki barangolás, az újonnan épült tartományfőnökség szárnyát is fel lehetett térképezni, a leglelkesebbek pedig Gizi néninek segíthettek a terítésben.

A előadások végeztével lassan közeledtünk a tornaterem felé. Az izgatott moraj végig ott cikázott a folyosón, majd a tisztaság végett mezítláb léptünk a tornaterembe. Öltönyös, feltüzelt diákok töltötték meg az egész tornatermet, melynek közepén egy asztal, mellette két kiváló töris tanuló foglalt helyet. A II. Császárok Klubja döntőjéig már csak percek maradtak. Az enyhén rémületkeltő, futballmeccsre emlékeztető rigmusokat ordító, dobbal és ütővel felszerelt diákok által elért borsos hangulat hatását a megszeppent, békés eszmecsatára érkezett tanárok arcán véltem felfedezni. A döntőből hihetetlenül szoros, pattanásig feszült hangulatban a 11.a nagy örömére László István került ki a II. Császárok Klubja győzteseként, az idei év legjobb törise címnek újdonsült büszke tulajdonosaként.

Az önfeledt ünneplésnek, az ellenfél lelkes hazaküldésének csak a tanárok ebédhez hívó szava vetett meglepően gyorsan véget. A hideg gyümölcsleves, rántott hús igazi kólával, és a Sacher-torta elfogyasztása az éhes fiúknál a földi boldogság legfelső határait súrolta.

Ezután, aki nem bírt tovább maradni, túltelítettségben és kajakómában szenvedve hazaoldalgott, míg a többiek viszonylag csöndben, lehetőleg a végére maradt tanári ünnepi ebéd megzavarása nélkül szorítottak a röplabda meccsen az iskola csapatáért. Az eredmény sajnos számunkra negatívan alakult, de a szurkolás és az egész mérkőzés hangulata méltó lezárása volt az ünnepi napnak.

Hogy mi is a tanulság? A Piarba csak ünnepelni járnak az emberek.

Szöveg: Forián-Szabó Miklós, piarinsta
Kép: Berky Bence, Csenger Nándor, Szőke-Brandt Áron, Varga Koppány, piarinsta

 

Design: Unicial Program: Florka