A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2020. január 16. csütörtök

"Beadnak a piaristákhoz"

A központi felvételi időpontja sürgetően hamar, január 18-án délelőtt lesz. A Piarista Gimnáziumba készülő diákok serege is ezen a napon fog találkozni életük első komolyabb kihívásával.

A felvételire való készülés nehézségei nem merülnek ki csupán a felvételi folyamatos tanulmányozásával, hanem a meghatározó jövőbeli életszíntér, a gimnázium kiválasztása is nehézségeket állít az aggódó szülők, és a lelkes hatodikosok elé.

A piarista iskola iránt érdeklődő családok, a piarista öregdiákok és kapcsolati hálójuk, valamint a budapesti plébániák családjai alkotják majd merőben a jövőbeli hetedikesek osztályát. Valamennyit már mindenki hallott az iskoláról, akár apjuk, nagyapjuk, dédapjuk, stb. elbeszéléseiből, akár a barátok tapasztalataiból, akár egy távoli ismerőstől, mindenesetre már van bennük egy kialakult kép az iskolával kapcsolatban.

Ehhez kapcsolódik a gimnázium nyílt napja. 2019. november 30-án délután a most ide járó diákok, tanárok, szakkör-felelősök, önkéntesek álltak az érdeklődők rendelkezésére, hogy bemutassák az iskolát.

 

Horváth Bálint igazgató úr a nyílt nap végén beszédet mondott a szülők előtt. Kiemelte azt a három szót, amelyeket az iskola plakátjain is látni: közösség, tudás, jövő. Megkeresésünkre a nyílt nap végén elmondta: “Ezt a három dolgot hangsúlyoztam. Aki idejön, próbál majd közösségbe tartozni. Ez az osztályközösség, a lamantin, vagy a cserkészet, sok fajta lehet. A másik, hogy az iskola továbbra is törekszik igényes tudás átadására, a tanulmányi színvonal megtartására. A harmadik, ami ebből a kettőből következik, és épül, a jövő: kibontakozik egy élő keresztény közösség, aminek vannak elkötelezett tagjai, akik érzelmileg biztonságban érzik magukat, és emellett próbálják a tehetségüket kibontakoztatni. Ha az iskola ezt a kettőt együtt adja, akkor azt gondolom, hogy szép jövő vár valakire, még akkor is, ha nem tudjuk, hogy orvos lesz belőle, mérnök, közgazdász, vagy akár űrkutató.” Az iskolaigazgató szerint mind a tanulmányi érdekességek, mind a régi ismerősökkel való találkozás egy derűs hangulatú estét adott a résztvevőknek, melyre érdemes volt eljönnie az érdeklődőknek.

A csillogó szemeken, érdeklődő beszélgetéseken keresztül leszűrődő benyomások pozitívan hatottak szerintem mindkét oldalon, és mindenféle érzelgősség nélkül állíthatom, hogy megtapasztaltuk újból, hogy jó a piarista gimnáziumba járni.

szöveg: Forián-Szabó Miklós 
fotó: Schmutzer Áron
PIARINSTA

 

Design: Unicial Program: Florka