A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2021. április 30. péntek

Ballagás - 2021

A 2021-es évfolyam elballagott, szerényen elbúcsúztattuk Őket.

Az iskolai kápolna szinte üres volt. Mindössze páran voltunk ott: egy-két végzős, pár tizenegyedikes, az igazgató úr, az osztályfőnökök és néhány tanárkolléga.

Beszédek, vers, orgonaszó, képek egymásutánja - ez volt az idei ballagás.

Az ünnepség felvétele alább visszanézhető, az elhangzott, illetve az erre az alkalomra írt beszédek lentebb elolvahatók.

A beszédek között Kapolcsi-Szabó Levente öregdiákunk improvizációját halljuk.

Horti Csanád 11.b orgonált.

A felvételeket Csenger Nándor, Nagy Lőrinc és Szőke-Brandt Áron 11.a-s diákjaink készítették.

 

Horváth Bálint Pál igazgató úr beszéde (kattintásra)

Szakál Ádám tartományfőnök úr levele (kattintásra)

A 12.a osztály búcsúzó beszéde - Simon Benedek 12.a (a beszédet írta: Kiss Domonkos Pál 12.a) (kattintásra)

A 12.b osztály búcsúzó beszéde - Bíró Zsombor 12.b (kattintásra)

A 11.b osztály búcsúzása - írta: Győry Ádám 11.b (kattintásra)

A 11.b osztály búcsúzása - írta: Nagy Kristóf 11.b (kattintásra)

Vida Ágoston 12.b: Tündérnyomok - a verset elmondta: Kóródi Márton 12.b (kattintásra)

Design: Unicial Program: Florka