A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2017. november 15. szerda

A piaristák és Pest kapcsolata

Tanítórendek a belvárosban. Havas István piarista írását az 1997/1998-as évkönyvből idézzük.

Havas tanár úr rövid írása igazi kis csemege. Az évszázadokat röviden felvonultató írásban megismerhetjük az iskola indulásának körülményeit, így például az iskolaindulás "feltételeit", a piaristák korabeli feladatait. A plébániatemplomban ennek megfelelően magyarul és németül is mondtak szentbeszédet az atyák, ünnepeken és vasárnapokon 8 órakor miséztek, s pestis idején szolgálni.

Megtudhatjuk, hogy milyen jelentősége volt a színjátszásnak, sőt, még a színdarabokat is a piarista atyák írták. Ezidőben voltak az intézmény tanárai Simai Kristóf, Benyák Bernát és Dugonics András piaristák is.

Érdemes elolvasni ezt a kis szösszenetet, mely zárásképp megjegyzi: legalább 200.000 tanuló járt a pesti piarista iskolába, ezzel meghatározó szerepet betöltve Pest városának életében.

Jó olvasást hozzá!
havas_i_piaristak_es_pest_evk_1997_1998.pdf

Design: Unicial Program: Florka