A budapesti Piarista Gimnázium (SINCE 1717) blogja 2017. július 15. szombat

Őseink földjén

Kerékpártúra a 300-as jubileum jegyében

A 9. és a 10. évfolyam 19 diákjával, Horváth Péter, Molnár Lehel és Szakál Ádám tanár urak kíséretében bejártuk 300 éves iskolán szempontjából fontos piarista vonatkozású felvidéki városait. Kerékpártúránk egyben zarándoklat is volt, amelyen találkoztunk iskolánk alapítóinak életével és imádkoztunk a jövő piarista szerzeteseiért, tanáraiért és diákjaiért is.

Mosonmagyaróvárról indulva és Pozsonyt érintve először Szentgyörgyöt kerestük fel, ahonnan Goldsperger Lipót, az első pesti házfőnök élt 1717 előtt. Másnap Nyitráig tekertünk. Innen került Pestre Demka Sándor. Harmadik nap Privigye következett, ahol a másik két alapító piaristáról Puhóczy Mártonról, Kosticzky Andrásról emlékeztünk meg.

Hazafelé Selmecbányát érintettük, ahol szintén működött egykor piarista iskola (itt ált be 1849-ben Görgei Artúr honvédseregébe tábori lelkésznek a híres Erdősi Imre). A túrát a váci piarista templomban fejeztük be, imádkozva iskolánkért és a magyarországi piarista világért.

Egy-egy helyszínen a szlovák piaristák biztosítottak nekünk szállást, sőt mindenhol igen kiváló Kofolával vártak minket. Köszönjük nekik a szeretetteljes befogadást!

Design: Unicial Program: Florka